Beni Ganc, a nemzeti vészhelyzeti kormány szűk hadikabinetjébe belépő, Nemzeti Tábor nevű centrista párt elnöke szerint hosszú és nehéz háború vár Izraelre – jelentette a helyi média pénteken.
Tudom, hogy a bizalmatlanság és a megtörtség érzése a jellemző. De hiszek az izraeli felébredésben, a hadseregben, a Sin Bet belbiztonsági szolgálatban, a rendőrségben, a Moszadban, és az összes vészhelyzeti és segélyszervezetben
– nyilatkozta Ganc a szombati ünnepnap kezdete előtt.
Hiszek a hősökben, akik körülvesznek minket, és akiket lassan felfedeznek. Hiszek az izraeli társadalomban. Azt kérem, gondoljunk magunkra, mert a saját érdekünkben indulunk ebbe a háborúba
– hangsúlyozta Izrael a közvélemény-kutatások szerint jelenlegi legnépszerűbb politikusa.
Történelmünk egyik meghatározó eseményének a kezdetén járunk, amelyben feltárul az izraeli szolidaritás nagyszerűsége. Kemény és hosszú háború lesz
– zárta szavait Beni Ganc.
Joáv Galant védelmi miniszter pénteken kijelentette, hogy Izraelnek egyik célja a gázai háborúval, hogy véget vessen Izrael felelősségének a palesztin tengerparti sávval kapcsolatban. Izrael az iszlamista Hamász 2007-es erőszakos hatalomátvétele után Egyiptommal közösen blokádot hozott létre az övezettel szemben, átfogó korlátozásokat vezetett be az exportra és az importra, valamint szigorúan korlátozta a személyforgalmat. Galant a parlament külügyi és védelmi bizottságának azt mondta, hogy a Hamász október 7-i, izraeli települések ellen indított terrortámadása után kezdődött háborúnak három szakasza lesz.
Az első szakasz a jelenlegi katonai művelet, amelynek célja a Hamász infrastruktúrájának megsemmisítése. A második szakaszban “alacsonyabb intenzitású hadműveleteket” végeznek, amelyek “az ellenállás fészkeit” iktatják ki, a harmadik szakasz pedig megköveteli “Izrael felelősségének felszámolását a Gázai övezetben élőkért, és egy új biztonsági helyzet megteremtését Izrael állampolgárai számára”.
Hagyományosan Izrael fedezte Gáza energiaszükségletének nagy részét, de október 7-e után elzárta a csapokat, és megtagadta, hogy vizet vagy gyógyszereket engedjen be a területre. Korábban felügyeletet gyakorolt az export felett, hogy ezzel megakadályozza katonai felszerelések eljutását a Hamászhoz.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Török védelmi minisztérium/Arif Akdogan
Facebook
Twitter
YouTube
RSS