A Soroksáron megölt Kardosné Gyurik Krisztina tartott attól, hogy megtámadják – legalábbis a rendőrség által többször is kihallgatott férj szerint. A férj Borsnak adott interjújában azt mondta, felesége két nappal a gyilkosság előtt, mielőtt futni ment, váratlanul úgy döntött, hogy leveszi arany karkötőit és nyakláncát, amiket állandóan hordott. „Folyamatosan a gyilkosságon jár az agyam – mondta a férj. – Krisztit szeptember 25-én, szerdán ölték meg. Két nappal korábban, hétfőn volt előtte futni. Akkor nem tulajdonítottam neki túl nagy jelentőséget – ma már igen –, hogy előtte levette az arany karkötőit és a láncát, amiket mindig hordott. Azt mondta: inkább leveszem ezeket, minthogy letépjék rólam. Biztos vagyok benne, hogy ennek oka volt. Valószínű, valaki már hétfőn figyelte őt, ezért félt magával vinni az ékszereit. Valami vagy valaki feltűnhetett neki. Esetleg azt hitte, hogy kirabolhatják”. Kardosné Gyurik Krisztinát szeptember 25-én, Soroksáron futás közben kapták el, durván bántalmazták, mielőtt végeztek vele. Kezét és lábát külön-külön összekötözték. A bicikliúttól néhány méterre találták meg lemeztelenített holttestét. A rendőrök több száz embert hallgattak már ki. Nemrég közel négyórás hazugságvizsgálaton esett át a férj. Ennek eredményéről és a nyomozás jelenlegi állásáról sem akar nyilatkozni a BRFK.
Fotó: Bors
Facebook
Twitter
YouTube
RSS