Iszlámábádban, Bejrútban és Athénban is több ezren vonultak vasárnap az utcákra a palesztinok melletti szolidaritási tüntetésekre a gázai övezeti harcok leállítását követelve. A Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorcsoport fegyveresei október 7-én meglepetésszerű támadást indítottak Izrael ellen, betörtek az ország déli részébe, több mint 1400 embert meggyilkoltak, további mintegy háromezret megsebesítettek, valamint mintegy 230 embert elraboltak és túszként tartanak fogva. A gázai egészségügyi hatóságok szerint az izraeli válaszcsapásokban azóta már több mint 8000 ember halt meg a Gázai övezetben, a sebesültek száma pedig meghaladja a 20 ezret. Folyamatosan frissülő tudósítás a PS-en!
Készek vagyunk életünket áldozni az al-Aksza mecsetért
– hangoztatta az iszlámábádi megmozduláson Sziradzs ul-Hakk szenátor, a Dzsamiat-i-Iszlami párt vezetője a tömeg előtt. Kijelentette, hogy a Gázai övezetet irányító Hamász nem minősül terrorszervezetnek, és milliós tüntetésre szólított fel november 19-én szolidaritásból a gázai lakossággal. A pakisztáni fővárosban összesereglett tömeg egyebek között az Egyesült Államok elleni jelszavakat skandált, mondván, hogy Washington barátai “árulók”. Nem sokkal korábban a Dzsamiat-i-Iszlami aktivistái a készenléti rendőrség erőivel összecsaptak, miután a hatóságok nem engedélyezték, hogy a diplomáciai negyedben tüntessenek az amerikai nagykövetség előtt. A délnyugat-pakisztáni Kvettában a Maulana Fazl-ur-Rehman vezette Dzsamiat Ulema-i-Iszlam (JUI-F) konzervatív iszlamista párt szervezett szimpátiatüntetést a palesztinokkal. A pakisztáni külügyminisztérium elítélte az izraeli hadsereg “aránytalan és válogatás nélküli bevetését” a gázai lakossággal szemben és haladéktalan tűzszünetet sürgetett.
A libanoni fővárosban, Bejrútban szintén ezrek tüntettek. A szervezők egyben felszólították az arab államokat, hogy vessenek véget az Izraellel való kapcsolataik normalizálását szolgáló erőfeszítéseknek, a szomszédos Szíriát pedig arra, hogy csatlakozzon a háborúhoz. A bejrúti megmozdulást a Hamász és a libanoni Dzsamia Iszlamija nevű szunnita iszlamista csoport szervezte. A tüntetők palesztin és a Hamász fegyveres szárnya, az Izzedín el-Kasszám Brigádok zászlajait lengették. Az egyik transzparensen “állítsátok le a gázai népirtást” felirat volt olvasható.
Azt mondjuk Egyiptomnak, hogy most van a legjobb lehetősége arra, hogy visszaszerezze a vezető szerepét az arab és muszlim világban, ha világos és bátor álláspontra helyezkedik
– hangoztatta Omar Hajmúr, a Dzsamia Iszlamija főtitkár-helyettese a rafahi határátkelő megnyitására sürgetve a kairói vezetést, a humanitárius segélyszállítmányok Gázai övezetbe engedése végett. A Dzsamia Iszlamija közölte, hogy fegyveres szárnya rakétákkal is lőtte Izraelt a libanoni határ mentén.
Athénban Görögország Kommunista Pártja, a hozzá közel álló PAME kommunista szakszervezet és különböző diákszervezetek szerveztek tüntetést “a gázai övezeti vérontás megállítása” érdekében. A görög főváros Eleftériasz parkjában tartott megmozduláson Görögországban élő palesztinok is jelen voltak. A tüntetők “Szabadságot Palesztinának!” és “Gyilkosok, gyilkosok” jelszavakat skandálva vonultak az amerikai és az izraeli nagykövetség épületéhez.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS