A hétfőn ismertetett legfrissebb felmérés szerint jelenleg kétszer annyian szavaznának Sadiq Khanra, London munkáspárti polgármesterére, mint a kormányzó Konzervatív Párt jelöltjére, Susan Hallra. Mint ismert, a bevándoló hátterű Khan a nagyvárosi terrorcselekményekkel kapcsolatban úgy nyilatkozott: azokkal meg kell tanulni együtt élni.
A legnagyobb brit közvélemény-kutató csoport, a YouGov a londoni Queen Mary egyetem megbízásából elvégzett vizsgálatában kimutatta, hogy ha most tartanák a választást, Khan – London első muszlim polgármestere – a voksok 50 százalékát szerezné meg, Susan Hall pedig 25 százalékot kapna. Az egyetem Mile End Institute nevű politikai elemzőműhelyének választási szakértői az adatokat értékelő hétfői nyilatkozatukban közölték: Sadiq Khan valószínűsíthetően kényelmes győzelmet arat a közelgő polgármester-választáson, annak ellenére, hogy személyes megítélése több szempontból jóval gyengébb, mint általános választói támogatottsága.
A YouGov felméréséből kiderül, hogy a londoni választók 30 százaléka elégedett, 46 százalék elégedetlen Khan személyes teljesítményével. A Munkáspárt – a legnagyobb brit ellenzéki erő – ugyanakkor a londoni polgármesternél és az országos aránynál is nagyobb, 35 százalékpontos támogatottsági előnnyel vezeti a mezőnyt a brit fővárosban. A YouGov felmérése szerint a Munkáspártra a londoniak 55 százaléka szavazna, ha most tartanák az ugyancsak 2024-ben esedékes brit parlamenti választást; a Konzervatív Pártot a londoni választók 20 százaléka támogatja. A Labour országosan 20 százalékpont körüli támogatottsági előnyben jár a konzervatívok előtt, és jelöltjei az utóbbi hónapokban tartott helyhatósági, illetve időközi parlamenti választásokon rendre jelentős többségű győzelmeket arattak.
Sadiq Khant eddig kétszer, 2016-ban, majd 2021-ben választották London polgármesterévé. Hivatali elődje Boris Johnson volt, akit kétszer választottak londoni polgármesterré, majd 2019-től három évig a brit miniszterelnöki tisztséget töltötte be a Konzervatív Párt élén. Khan a londoni polgármesteri hivatal történetében rekordot döntene, ha harmadszor is győzelmet arat a polgármester-választáson.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Andy Rain
Facebook
Twitter
YouTube
RSS