Még ma is inkább ideológiai, semmint történészi vita zajlik az az eseménysor körül, amelyet a bolsevik propaganda és a marxista történetírás fehérterrorként híresztelt el, míg a jobboldal különítményes megtorlásnak nevezi. A társadalmi előzmény és indok nélkül 1919-ben az országra rázúduló kommunista diktatúra óriási döbbenetet okozott. Az önmagát büszkén vörösterrornak nevező államhatalmi erőszakhullám komoly indulatokat és bosszúvágyat gerjesztett, amelyek lábra kaptak a kommunisták bukása után. A restaurált Magyar Királyság köztörvényes bűncselekményekként kezelve és nem elfogulatlanul, de mégiscsak szabályos jogi úton igyekezett elégtételt venni a történtekért, míg fegyveres különítményesek a saját szakállukra kezdtek önbíráskodni. Prónay Pál, Héjjas Iván és a többiek kommunista bűnözők sokaságát kapták el és ölték meg, de közben túlkapások egész sorát is elkövették, ártatlanokat is meggyilkoltak. Mindezt azonban egy olyan korban, amikor nemcsak a bosszú mozgatta az államhatalmat és a különítményeseket egyaránt, hanem a kommunizmus visszatérésétől való aggodalom is. A korszak társadalmi viszonyait és a korabeli nézőpontokat Nánay Mihály történész, a Rubicon Intézet főmunkatársa hozza közelebb.
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS