A hazai műtrágyakirály, Bige László drámai bejelentése a termelés felfüggesztéséről a kormánynak szóló nyomásgyakorlás, Bige-show – fogalmazott a Blikknek adott interjújában Nagy István. Az agrárminiszter többek közt arra a felvetésre is reagált, hogy Orbán Viktor kormányfő állítólag kifejezetten azért kedveli, mert mindig „poros” az autója és a cipője, azaz rendszeresen a terepen van.
Utóbbi kérdéssel kapcsolatban a Blikknek Nagy István agrárminiszter úgy reagált, az agrárium, vagyis a valóság nem az aszfalton vagy a Kossuth téren van, hanem vidéken. Arról is beszélt, Bige László, Magyarország legnagyobb műtrágyagyárának tulajdonosa a termelés felfüggesztésével a Kormányt akarja zsarolni. Mint fogalmazott,
azt kérem Bige úrtól, a termeléssel foglalkozzék, mert amit előállít, arra nagy szüksége van a gazdáknak, akiket méltatlan helyzetbe hoz.
Gyermekkoráról szólva az agrárminiszter felidézte,
a téeszesítés miatt földönfutó lett a családunk, mindenünket elvették. Egyszer, kiskoromban, bementem a házba, ahol azt láttam, hogy édesanyám sír az asztalra borulva. Kérdeztem, mi a baj… Valamit vásárolni akart, de hogy ehhez pénzt szerezzen, előbb ki kellett mennie a piacra eladni két tyúkot. És nagyon lealkudták a tyúkok árát, amit megalázónak tartott, s áron alul kellett eladnia.
Beszélt testvéreiről is, akikkel kapcsolatban elárulta,
szekálnak is a testvéreim, szívjuk egymás vérét! Gyerekkorunkban volt egy egyezségünk: én, mint legnagyobb, felnevelem az állatokat, a középső levágja, ő lesz a hentes, a kicsi megfőzi, ő pedig a szakács. Mint a mesében, tényleg. Én viccesen mindig jól megkritizálom az öcsém kolbászát, ő meg kontráz, hogy nem is való az belém, hisz én már városi vagyok! Ha pedig a kicsi is ott van, igazán mulatságos, mert a két nagyobb szívja a vérét! Ő mindig harcol amiatt, hogy éppen milyen rendeletet hoztunk, például a só felhasználása nélküli menzás étkezés miatt. Hogy így nem lehet a gyerekeket etetni, só nélkül ehetetlen az eredmény! Én meg ilyenkor mondom neki, nézze meg a magyar népbetegségeket, a magas vérnyomás és a sófogyasztás között összefüggés van. Persze, jó testvérek vagyunk, de a szívatást mégsem hagyhatjuk ki!
Forrás: blikk.hu; fotó: Hatlaczki Balázs/PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS