Jelentős kockázatot jelent az emberi jogokra nézve az a magyar törvényjavaslat, amelynek értelmében Szuverenitásvédelmi Hivatal jönne létre, azzal a hatáskörrel felruházva, hogy kivizsgáljon minden olyan szervezetet vagy személyt, akiről feltételezhető, hogy külföldi érdekeket szolgál vagy a nemzeti szuverenitást fenyegeti – hangsúlyozta Dunja Mijatovic, az Európa Tanács emberi jogi biztosa hétfői közleményében, felszólítva a parlamentet, hogy utasítsa el a törvénycsomag-tervezetet.
A strasbourgi testület tisztségviselője szerint a köztársasági elnök által a miniszterelnök javaslatára kinevezett hivatali elnök korlátlan hatáskörrel rendelkezne ahhoz, hogy az állampolgároktól érzékeny adatokat és magáninformációkat kérjen, felügyelet és jogorvoslat nélkül.
A törvényjavaslat annyira nem átlátható, hogy a létrehozásra javasolt hivatal invazív ellenőrzése felhasználható lenne bárkivel szemben, aki ellenfélnek tekinthető például azért, mert a demokratikus vita befolyásolására irányuló tevékenységet folytat
– emelte ki. Mijatovic emlékeztettet: munkája során többször hívta fel a figyelmet az olyan magyar kormányzati lépések ellen, amelyek önkényesen korlátozzák az emberi jogi, civil szervezetek és jogvédők munkáját az országban. Aggodalmának adott hangot továbbá a végrehajtó szervek túlhatalma és az igazságszolgáltatás függetlenségének aláásására irányuló erőfeszítések miatt is.
Ha ezt a javaslatot elfogadják, az még több lehetőséget biztosít a végrehajtó hatalom számára, a független hangok és ellenzékiek elhallgattatására és megbélyegzésére
– hangsúlyozta. Hozzátette: “az emberi jogok, a demokrácia és a jogállamiság magyarországi működésére ilyen messzemenő következményekkel járó törvénytervezeteket átfogó vizsgálatnak és érdemi konzultációnak kell alávetni, mielőtt a törvényhozás elé terjesztik őket”.
Felszólítom a magyar parlamentet, hogy utasítsa el ezeket a javaslatokat, és használja fel jogalkotási és felügyeleti hatáskörét az emberi jogok és alapvető szabadságjogok védelmére az Emberi Jogok Európai Egyezménye és az Európa Tanács alapvető értékeivel összhangban
– hívta fel a figyelmet Dunja Mijatovic.
Forrás: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS