Januártól várhatóan 32,2 százalékkal emelkedik a pedagógusok átlagjövedelme – jelentette ki a miniszterelnök nemzetközi sajtótájékoztatón csütörtökön, Budapesten.
Orbán Viktor közölte: a pedagógus-béremeléshez “egy jogi aktus még hiányzik”, Magyarországnak kapnia kell Brüsszelből egy levelet, amely biztosítja a kormányt, hogy a béremelés bizonyos százalékát Brüsszel ki fogja fizetni. Ez a levél bármelyik pillanatban megérkezhet, és a kormánynak kész terve van, hogy mit fog tenni, ha ez megtörténik – mondta.
Közölte: egy hároméves bérfejlesztési programban 2024. január 1-jétől – vagyis a februári fizetésekben látható módon – 32,2 százalékos béremelést akar a kormány végrehajtani. “Ennél kisebb mértékű, de jelentősebb” emelés lesz 2025. és 2026. január 1-jétől – tette hozzá.
A béremelési program végén a pedagógusok átlagfizetése 800 ezer forint lesz – mondta. Megjegyezte: az említett bérek átlagok, a teljesítmény és a földrajzi elhelyezkedés alapján lesznek majd különbségek.
Forrás: MTI, fotó: Stockphoto
Facebook
Twitter
YouTube
RSS