A közel-keleti konfliktus “hihetetlen erőszakosságát” nem szabad Belgiumba importálni – jelentette ki Fülöp belga király karácsony alkalmával elmondott hagyományos beszédében vasárnap.
Az uralkodó videóüzenet formájában közzétett karácsonyi beszédében emlékeztetett, hogy a nemzetközi színteret idén a fegyveres konfliktusok és háborúk uralták úgy Ukrajnában, mint Kongóban vagy Szudánban, majd azt mondta: “az elmúlt hónapokban pedig példátlan erőszaknak lehettünk tanúi a Közel-Keleten”.
Idén ismét sötét időket éltünk át
– fogalmazott Fülöp belga király, majd hozzátette:
gondolataink a terrorizmus és az elviselhetetlen háborús cselekmények sok áldozatával vannak.
Kijelentette: Belgiumnak példát kell mutatnia az által, hogy a belga társadalomban eltérő származású és vallású emberek közös jövőt építenek.
Belgiumnak olyan ország példáját kell mutatnia, ahol teljes a kultúrák közötti egyetértés
– mondta. Fülöp fontosnak nevezte a megosztottság elutasítását, és azt mondta: “az nem jó”, ha a társadalomban táborok jönnek létre.
Törekedni kell arra, hogy belga társadalom inspiráló legyen, sohasem megosztó
– jelentette ki.
Sajnos a kirekesztésből, a hátrányos megkülönböztetésből vagy a rasszizmusból fakadó erőszak továbbra is jelen van társadalmunkban
– fogalmazott a király, hivatkozva a családon belüli és a szexuális erőszak mellett a verbális erőszakra, amely – szavai szerint – gyakran az internet névtelensége révén terjeszkedik.
Az elbátortalanító és megbénító félelemnek és gyötrelemnek, végső soron az erőszaknak egy létfontosságú erővel állhatunk ellen: a remény erejével
– fogalmazott. Tavalyi beszédéhez hasonlóan Fülöp a globális felmelegedés kérdésével is foglalkozott, úgy ítélve meg, hogy az ENSZ 28. nemzetközi éghajlatváltozási konferenciájának (COP28) következtetései “biztatóak”. A globális felmelegedés kapcsán a belga király szerint nem naivitás szintén a remény szó választása. Szavai szerint ugyanis a remény energiát ad az olyanokkal való érintkezés által, akik ugyancsak elkötelezettek egy “jobb világ építése mellett”.
A remény ereje a mi gyermekeinkben van, azokban, akik ma és holnap megszületnek. Mert minden új nemzedék erős elkötelezettséget hordoz magában egy jobb jövő építésére
– fogalmazott.
A világot jelenleg jellemző “működési zavarokra” nem a megosztottság szellemében, hanem az együttműködés, a közjóra törekvés által, egy fenntartható világ érdekében kell választ találni
– zárta karácsonyi gondolatait a belga uralkodó.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Frederic Sierakowski
Facebook
Twitter
YouTube
RSS