A japán közlekedési hatóságok megkezdték szerdán a tokiói Haneda repülőtéren előző nap történt halálos baleset kivizsgálását. A balesetben a Japan Airlines (JAL) helyi légitársaság egyik utasszállító gépe földet érés közben nekiütközött a partiőrség egyik szintén guruló repülőgépének, majd kigyulladt és kiégett. A balesetben a partiőrség öt tagja életét vesztette.
A közlekedési hatóság közölte, hogy a partiőrség gépének adatrögzítő berendezéseit már megkapta, de egyelőre nincsenek meg a Szapporóból Tokióba érkezett JAL-gép fekete dobozai. A JAL-gép személyzetének beszámolója alapján a repülés során nem történt semmilyen rendellenesség, a leszállást pedig a légiirányítással egyeztetve hajtották végre. A baleset miatt Japán legforgalmasabb repülőterének mind a négy kifutópályáját le kellett zárni egy időre, de már kedden újra meg lehetett nyitni három pályát. A JAL még szerdán is több mint 40 belföldi járatot törölt, egy másik légitársaság, az All Nippon Airways pedig 50-et a Hanedán. A korlátozás néhány nemzetközi járatot is érintett.
A JAL Airbus A350-es típusú repülőgépének mind a 379 utasa és személyzete életveszélyes sérülések nélkül megmenekült
– közölte a vállalat. A gépen keletkezett tüzet több mint nyolc órával az ütközés után, kedd kora estére sikerült csak megfékezni. A partiőrség gépén tartózkodó hat ember közül öt meghalt, csak a gép kapitányának sikerült megmenekülnie. A BBC brit közszolgálati média fényképei alapján a partiőrség repülőgépe is kiégett. Az Airbus repülőgépgyártó vállalat kedden bejelentette: szakértői csoportot küld “műszaki segítségnyújtás céljából” Tokióba. A tokiói rendőrség azt közölte, hogy halált, illetve sérülést okozó szakmai gondatlanság gyanújával vizsgálatot indított a baleset ügyében.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Jiji Press
Facebook
Twitter
YouTube
RSS