Őrsi Gergely II. kerületi polgármester beszámolója szerint négy további osztály nem tudja fogadni a II. kerületi betegeket a Szent János kórházban, ezért tájékoztatást kér az egészségügyi ágazat irányítóitól. Ígérete szerint utána is fog járni, ez hogy lehet, plusz hogyan lehetséges úgy a szakszerű betegellátás a kórházban, ha már 5 létfontosságú osztály összeomlott, és nem fogad betegeket.
A tavalyi év vége óta már a kardiológiai osztály sem fogad betegeket a polgármester beszámolója szerint, korábban a gasztroenterológiai, az endokrinológiai és anyagcsereosztály és a neurológiai osztály is gyakorlatilag üzemképtelen volt.
A kórház kapcsán Kunetz Zsombor orvos és egészségügyi elemző úgy fogalmaz, hogy ebben az állapotában nemhogy centrumkórháznak, de sima kórháznak sem nevezhető a Szent János. Kunetz szerint Takács Péternek, aki a kórház korábbi főigazgatója, jelenleg pedig egészségügyi államtitkár, tudnia kellett a kórházban uralkodó rossz állapotokról, és időben lépéseket kellett volna tennie, de ő nem tett semmit.
(Forrás: Index)
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS