Magyarország és Szlovákia együttműködése most a legsikeresebb – írta közösségi oldalán Szijártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter kifejtette: Robert Fico szlovák miniszterelnök Budapesten van, és készen állnak arra, hogy ezt a sikertörténetet folytassák. A szlovák kormányfő Orbán Viktor miniszterelnökkel tárgyal a Karmelitában a nap folyamán, de munkalátogatása során találkozik Novák Katalin köztársasági elnökkel is. A tárgyalások után a két kormányfő sajtótájékoztatót tartott, ahol Robert Fico kijelentette: Szlovákia nem támogatja Magyarország jogainak bármiféle korlátozását az Európai Unióban, és soha nem fog egyetérteni azzal, hogy egy országot azért büntessenek meg, mert a szuverenitásáért és az ország nemzeti önállóságáért küzd.
Robert Fico szlovák miniszterelnök a legutóbbi videójában a magyar miniszterelnökről is beszélt a Hlavné správy szlovák lap cikke szerint.
Azért készülök különösen a budapesti útra, mert Orbán Viktor rendkívül tapasztalt politikus. Keményen védelmezi Magyarország nemzetállami érdekeit, és hihetetlenül kifinomult józan esze is van. És ami a legfontosabb, hogy állja a szavát
– fogalmazott a szlovák kormányfő. Fico azt is mondta:
összeköt minket a viszonylag azonos vélemény az ukrajnai háborúról. Mindketten azt állítjuk, hogy a Nyugat által Oroszországgal szemben alkalmazott stratégia nem működik. Az ukrán válságra a katonaitól eltérő megoldást kell kínálni.
Nekünk, magyaroknak és Közép-Európának is jó, hogy Szlovákiának olyan miniszterelnöke van, aki velünk együtt kiáll a Visegrádi Együttműködés erősítéséért
– írta a Facebook-oldalára Novák Katalin köztársasági elnök. Robert Fico hétfőn a Facebookon közölte, hogy tárgyalt a Szövetség párt elnökével. A negyedik ciklusát megkezdő szlovák miniszterelnök úgy fogalmazott:
Nagyon fontos nekem a szlovákok és a Szlovákiában élő magyar nemzeti kisebbség tagjainak boldog együttélése, valamint a Szlovákia és Magyarország közötti baráti és kölcsönösen előnyös kapcsolatok.
Hozzátette, hogy ennek szellemében utazik Budapestre egy hivatalos találkozóra.
Robert Fico pártja, az Irány (Smer–SD) nyerte a Szlovákiában tartott előrehozott parlamenti választásokat a leadott szavazatok 22,9 százalékát megszerezve, ami 42 mandátumot jelent számukra a 150 fős pozsonyi törvényhozásban. Az új Fico-kormány a Világgazdaság cikke szerint jelentős megszorítási programot fogadott el: a 18 elemből álló csomag 1,96 milliárd euró bevételt eredményezhet, másrészt a szlovák kormány eddigi új kiadásai is az egymilliárd eurót súrolják. Fico kinevezését követően is többször megerősítette azt a parlamenti választást megelőzően hangoztatott ígéretét, hogy teljesen leállítják az Ukrajnának szánt fegyverszállításokat. A politikus azt is mondta, hogy a szlovák hadsereg készleteiből több fegyvert már nem szállít Kijevnek, viszont kész humanitárius segítség nyújtására, emellett aknamentesítésre is, valamint “ha valamelyik cég kereskedelmi alapon fegyvert akar gyártani, és azt exportálni szeretné, akkor ebben senki sem fogja megakadályozni”.
Orbán Viktor miniszterelnök közösségi oldalán így köszöntötte a szlovák kormányfőt:
Magyarországnak Szlovákiával van a leghosszabb közös határa
Határ mentén élni különleges élethelyzetet jelent, a kérdés csak az, hogy különlegesen jó vagy különlegesen rossz helyzetet. Mindez pedig azon múlik, hogy a közös határ összeköt minket vagy elválaszt minket
– írta közösségi oldalán Szijjártó Péter. A magyar külügyminiszter hozzátette:
Ahhoz, hogy összekössön minket, arra van szükség, hogy a határon a lehető legsűrűbben lehessen átkelni, ami azt jelenti, hogy összeköttetésekre van szükség. 2010 óta 22-ről 40-re növeltük a határátkelési lehetőségek számát, valamint összekötöttük a gázvezetékrendszereinket és a villamosenergia-hálózatainkat. Most készen állunk arra, hogy egy új, átfogó megállapodás keretében új utakat és új hidakat építsünk, valamint hogy új vasúti kapcsolatokat hozzunk létre.
Közös sajtótájékoztatót tartott a két kormányfő
A Magyarország és Szlovákia közötti kapcsolatok sohasem voltak olyan jók, mint most, mert a két ország úgy kapcsolódik össze az Európai Unión belül, hogy egymást erősíti a fizikai, a gazdasági és az energiabiztonság tekintetében is
– jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, miután kedden Budapesten tárgyalt Robert Fico szlovák kormányfővel. Orbán Viktor a szlovák miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: Magyarország és Szlovákia érdekei “legalább 99 százalékban egy irányba mutatnak”, mind a két ország számára fontos a szuverenitás.
Magyarország részéről – és úgy érzem, hogy itt van azonosság – nem örülünk a brüsszeli szuperállami kezdeményezéseknek, egyáltalán nem örülünk az illegális migrációt legitimálni akaró törekvéseknek, meg akarjuk védeni a határainkat, és mi akarjuk megmondani, kiket engedünk be az országunkba
– tette hozzá. A magyar miniszterelnök köszönetet mondott Robert Ficónak, amiért a szlovák rendőrök rendszeresen segítenek megvédeni Magyarország déli határait, és jelezte: cserébe Magyarország örömmel járul hozzá ahhoz, hogy az idei év elejétől közreműködjön a légtérrendészeti feladatok ellátásában a szlovák légtérben.
Robert Fico: Szlovákia nem támogatja Magyarország jogainak korlátozását az EU-ban
Szlovákia nem támogatja Magyarország jogainak bármiféle korlátozását az Európai Unióban, és soha nem fog egyetérteni azzal, hogy egy országot azért büntessenek meg, mert a szuverenitásáért és az ország nemzeti önállóságáért küzd
– jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök, miután kedden, Budapesten tárgyalt Orbán Viktor magyar kormányfővel. A szlovák miniszterelnök a magyar kormányfővel közösen tartott sajtótájékoztatón azt mondta: “nagy nyugtalansággal” figyelik, ami jelenleg a magyar és a szlovák kormány körül zajlik, hiszen az Európai Parlament szerdán egy nyilatkozatot szeretne elfogadni a szlovák büntető törvénykönyv változásával és a speciális ügyészség megszüntetésével kapcsolatban.
Ezzel kapcsolatban bírálta a szlovák ellenzéki európai parlamenti képviselőket, akik szerinte “ártanak az egész országnak, hogy ártsanak a kormánynak”. Mint mondta, figyelik a Magyarország körül kialakult helyzetet is, hiszen olyan javaslattervek jelennek meg, hogy fosszák meg a szavazati és más jogoktól Magyarországot. Kijelentette: amíg a szlovák kormány feje lesz, addig soha nem fog egyetérteni azzal, hogy egy országot azért büntessenek meg, mert a szuverenitásáért és az ország nemzeti önállóságáért küzd. Robert Fico arról is beszélt: elutasítják az uniós migrációs paktumot, valamint ugyanaz a véleményük Orbán Viktorral Ukrajnát illetően és a V4-ek működésével kapcsolatban is.
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
Facebook
Twitter
YouTube
RSS