Jó hír a szurkolóknak és az egész magyar sportnak: az olimpiai bajnok Milák Kristóf vízbe ugrott, és ugyan egyelőre magában úszkál, de hamarosan már az edzőjével készül a párizsi olimpiára.
Nagy volt a csönd, túl nagy Milák Kristóf körül. Pontosabban, szinte mindenki, fű-fa-virág megszólalt vele kapcsolatban, egyedül csak ő nem. A világklasszis úszóról még közvetlen környezete sem tudta, hol van, mit csinál, edz-e, ott lesz-e az idei nyári olimpiai játékokon, és ha igen, akkor lesz-e olyan állapotban, hogy érmeket, elsősorban aranyat szállíthasson Magyarországnak. Egy lényeges kérdésre most választ kaptunk, a Mandiner ugyanis megtudta, hogy Milák két hete titokban elkezdte az uszodai edzéseket klubjában, a Budapesti Honvédban. Általában olyan időpontokban, dél és délután két óra között gyakorol, amikor senki sincs a medencében. A Mandiner informátora szerint ezzel is azt szeretné elérni, hogy maradjon körülötte a csend, és minél nyugodtabban, reflektorfényen kívül készülhessen az olimpiára. A kvótája (100 és 200 méter pillangó) már megvan Párizsba, így magáért az olimpiai részvételért már nem kell hajtania. A formába lendülés miatt, a minél jobb időeredményekért viszont igen.
Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/Kovács Tamás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS