Népirtásokat nemcsak a háborúk vesztesei szoktak elkövetni, felelősségre vonni viszont csak őket szokták érte. A győztes minden cselekedetét – legyen az bármilyen súlyos és tömeges kegyetlenkedés – utóbb, vagy akár már az elkövetéskor legitimálja a győztes helyzete. A második világháború nácik által elkövetett szörnyűségein máig borzong a világ, sőt ők lettek a népirtás köznéviesült „gazdái”; ha ma bárhol ilyesmit követnek el a világon, egyből előkerül a leírásokban a „náci” varázsszó. Arról viszont még most is csak szórványosan hallani, hogy még a háború véget érte előtt ugyanolyan kíméletlen népirtást követtek el a másik, győztes oldalon harcolók – a magyarok ellen. Délvidéki magyarok tízezreit gyilkolták meg – sokszor kéjesen halálra kínozva őket – jugoszláv partizánok, a holttesteket dögtemetőkben, sintértelepeken elhantolva, majd később sportpályákat, utakat építettek a tömegsírok fölé, hogy örökre eltüntessék a második világháború végén diadalmasan vérben fürdő nemzeti szocializmus nyomait. Az áldozatok családtagjait hallgatásba fenyegették, elgyászolni sem lehetett a meggyilkoltakat, a lélekszámukat pedig még ma is vitatják. Mintegy 50 ezer magyar rettenetes haláláról beszélt Mező Gábor kutató újságíró, A népirtás csöndje c. könyv szerzője.
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS