Már több mint 100 ezren írták alá a földadó elleni petíciót, amelyet a magyar gazdák védelmére indított tavaly decemberben a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége, miután Márki-Zay Péter, a baloldal korábbi miniszterelnök-jelöltje, Hódmezővásárhely polgármestere földadót vetett ki – közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda szerdán.
A földadó bevezetése más baloldali vezetésű településeken is fenyegeti a gazdákat, földtulajdonosokat. Magyarországon több mint négymillió földtulajdonos van, akit fenyeget a földadó, ha a baloldal kerülne hatalomra; ezért fogtak össze az agrárszervezetek és a kormányzat – írták a közleményben.
Az pedig végképp elfogadhatatlan, hogy a baloldali településvezetők az évszázad legsúlyosabb aszályát követően, ráadásul a jelenlegi háborús helyzetben és szankciós árak mellett akarják sarcolni a gazdákat
– tették hozzá. Nagy István agrárminiszter a közlemény szerint hangsúlyozta, hogy az elmúlt időszakban a koronavírus-járvány és a tavalyi év rendkívüli aszálya mellett az elhibázott brüsszeli szankciók is hatalmas terhet róttak a mezőgazdaságra. Ennek ellenére a magyar gazdák biztosították a lakosság jó minőségű, biztonságos, friss és egészséges élelmiszerrel történő ellátását.
Éppen ezért tartom rendkívül fontosnak, hogy az ágazatba befektessünk, értéket teremtsünk, és ne hozzuk hátrányba a gazdákat az olyan elhibázott intézkedésekkel, mint a földadó bevezetése
– tette hozzá.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke, Győrffy Balázs szerint egy régi álma valósult meg Márki-Zay Péternek azzal, hogy Hódmezővásárhelyen elfogadtatta a földadót; tartani lehet attól, hogy példáját más baloldali települések is követni fogják. A gazdák megadóztatása forrást von ki az ágazatból, a földadó pedig begyűrűzik az élelmiszerek árába, így azt a magyarok pénztárcája is megérzi. Nem meglepő, hogy egyre nagyobb társadalmi igény körvonalazódik az eltörlése ellen. Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke tájékoztatott, hogy csak Csongrád-Csanád vármegyében 100 ezer hektáron jelentettek aszálykárt, és sok helyen a túlélésért küzdenek a gazdák. Úgy gondolja, hogy a gazdaszervezetek és a kormányzat összefogása szükséges ahhoz, hogy ezt az elhibázott döntést mások ne kövessék, ezért továbbra is várják mindazok csatlakozását, akik nem szeretnék, hogy a magyar gazdák ellehetetlenüljenek.
Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója elmondta, hogy a magyar gazdáknak tudniuk kell, kitől mire számíthatnak a közéletben. Amennyiben bármikor a baloldal alakítana kormányt, akkor az egész országban bevezetné a földadót. A földadó az élelmiszerek drágulását is okozhatja, a következmények tehát mindenkit érintenének, a legszegényebbeket is.
A petíció továbbra is aláírható az agrarpeticio.hu oldalon
– olvasható a Miniszterelnöki Kabinetiroda közleményében.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Mohai Balázs
Facebook
Twitter
YouTube
RSS