Nyolc pontban foglalta össze ígéreteit az ellenzéki szövetség – írja a Népszabadság és a hvg.hu pénteken. Mindkét lap arról számol be: a lista elemeit az MSZP, az Együtt-PM, a Liberálisok, a DK és a MoMa is elfogadta és támogatja.
Az ígéretek között szerepel 250 ezer “valódi munkahely” létrehozása a nyílt munkaerőpiacon, valamint nettó 100 ezer forintos minimálbér, amelyet a munkáltatók adó- és járulékterheinek emelkedése nélkül kívánnak megvalósítani. A baloldali összefogás pártjai a mikrovállalkozásoknak levonhatóvá tennék a társasági nyereségadóból a béreket terhelő adót, járulékokat; csökkentenék az alapvető élelmiszerek árát; továbbá „végleges és fenntartható rezsicsökkentést” ígérnek.
Az érintett pártok emellett havi 24 ezer forintig igénybe vehető gyógyszertámogatást ígérnek 65 éves kor fölött, havi 100 ezer forint nyugdíj alatt; s csökkentenék a kórházi várólistákat. A nyolcadik programpont a gyermekszegénység felszámolása – olvasható a Népszabadságban és a hvg.-hu-n.
mti / fotó: mno
Facebook
Twitter
YouTube
RSS