A brit gyógyszerfelügyeleti hatóság (MHRA) vizsgálja azokat a jelentéseket, amelyek az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszeripari csoport által a koronavírus ellen kifejlesztett oltóanyag alkalmazásából eredő kockázatokról érkeznek, de az már most kijelenthető, hogy ez a vakcina több ezer ember életét megmentette – mondta kedden Nadhim Zahawi, a brit oltási program irányításáért felelős egészségügyi államtitkár.
Zahawi nyilatkozatának előzményeként Marco Cavaleri, az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) oltásstratégiai irodavezetője egy olasz lapnak adott, kedden megjelent interjúban tényként jelentette ki, hogy “van összefüggés” a Oxford/AstraZeneca-vakcina és az utóbbi hetekben tapasztalt vérrögképződéses esetek között. Cavaleri hozzátette ugyanakkor: azt még nem tudni, hogy pontosan mi váltotta ki ezeket a reakciókat.
Ennek ellenére azt kérik mindenkitől, hogy oltassanak a vakcinával
Nadhim Zahawi a BBC brit közszolgálati rádió keddi hírműsorának nyilatkozva azt mondta:
a brit felügyeleti hatóság nagyon szoros figyelemmel követ minden olyan bejelentést, amely a vakcina alkalmazása után jelentkező esetleges negatív reakciókról érkezik.
Az államtitkár felidézte: June Raine, az MHRA vezérigazgatója előző napi felhívásában mindenkit arra kért, hogy továbbra is adassa be magának a vakcinát, amikor értesítést kap arról, hogy felkeresheti a helyi oltóközpontot.
Több mint hatezer ember életét mentették meg ezek a vakcinák
Zahawi szerint “összefüggéseibe kell helyezni a dolgokat”, hiszen Nagy-Britanniában eddig csaknem 20 millió adagot adtak be az Oxford/AstraZeneca-oltóanyagból. Hozzátette: szakértői becslések szerint a nagy-britanniai oltási kampány december 8-i kezdete és február vége között az Oxford/AstraZeneca-vakcina és a Pfizer/BioNTech-oltóanyag egyenként hozzávetőleg 6300 emberéletet mentett meg Nagy-Britanniában.
Az MHRA legújabb vizsgálatában kimutatta, hogy az Oxford/AstraZeneca-oltóanyagból március 24-ig több mint 18 millió adagot adtak be Nagy-Britanniában, és az e vakcinával beoltottak közül harmincnál fordult elő vérrögképződés, az esetek zömében az agyi trombózis egy ritka formája. Hét páciens meghalt.
Nem bizonyított az összefüggés
A hatóság a vizsgálati eredményt ismertető minapi közleményében kiemelte: továbbra sincs bizonyíték arra, hogy okozati összefüggés lenne az Oxford/AstraZeneca-vakcina alkalmazása és a vérrögképződéses esetek között, az adatok viszont változatlanul arra vallanak, hogy e vakcina alkalmazásának előnyei messze felülmúlják az esetleges kockázatokat.
Cél, hogy a nyár közepéig a brit felnőttek legalább az első oltást megkapják
A brit egészségügyi minisztérium adatai szerint Nagy-Britanniában eddig csaknem 31,6 millióan kapták meg a koronavírus elleni vakcina első dózisát, a második adagból több mint 5,4 millióan részesültek. Nagy-Britanniában jelenleg az Oxford/AstraZeneca-vakcinát és a Pfizer/BioNTech-oltóanyagot használják. A brit kormány célkitűzése az, hogy július végéig a teljes brit felnőtt lakosság – hozzávetőleg 52,7 millió ember – megkapja az oltás első dózisát.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Facebook
Twitter
YouTube
RSS