A civil társadalmi szereplők tevékenységének és befolyásának szisztematikus korlátozására tett kísérletek sora tapasztalható Európán kívül és belül, ezért védelmük és támogatásuk fontosabb, mint valaha, hogy szankcióktól, önkényes fogva tartástól, vagy elnyomástól való félelem nélkül működhessenek – jelentette ki Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője kedden.
A főképviselő a civil szervezetek február 27-én esedékes világnapja alkalmából tett nyilatkozatában hangsúlyozta, a civil társadalmi szervezetek az alapvető emberi jogok, a demokrácia és a fenntartható fejlődés védelme terén kifejtett tevékenysége felbecsülhetetlen. Elkötelezettségük az alapvető értékekért való könyörtelen küzdelem mellett nélkülözhetetlen a rugalmas, befogadó és sokszínű társadalmak kialakításához. Kijelentette, az Európai Unió a civil társadalom szereplőinek bevonásával együttműködik az emberi jogok, a demokrácia és a fenntartható fejlődés védelmében és előmozdításában olyan helyeken, ahol ezen értékeket nem tartják tiszteletben és nehezítik, vagy ellehetetlenítik a civilek munkáját. Mint aláhúzta, az Európai Unió továbbra is támogatja a biztonságos és nyitott környezetet a civil társadalom számára, amelynek komoly nehézségekkel és kockázatokkal kell szembenézniük Európában és világszerte. Az unió mindent megtesz annak érdekében, hogy a civil társadalmi szervezetek és az emberi jogi képviselők szabadon és biztonságban működhessenek a világ minden táján – tette hozzá Mogherini.
Forrás: MTI Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet
Facebook
Twitter
YouTube
RSS