Szükségállapotot hirdetett ki Csehországban a kormány csütörtökön az új koronavírus terjedése miatt. A rendelkezés délután kettőkor lépett életbe, hatálya harminc nap – közölte a kormány rendkívüli ülése utáni sajtóértekezleten Andrej Babiš miniszterelnök Prágában. Közben a koronavírus-járvány továbbterjedésének megelőzése miatt a lengyelek is vészhelyzetet hirdettek; ezt Lukasz Szumowski egészségügyi miniszter csütörtöki varsói sajtóértekezletén jelentette be.
Az intézkedést a cseh lakosság egészsége védelmének szükségességével indokolja a kabinet. A kormány rendeletében péntek reggeli hat órával kezdődően megtiltotta a sport- és kulturális rendezvényeket. Este nyolc órától reggel hatig pedig tilos a belépés a vendéglátóhelyekre, ami a gyakorlatban azok bezárását jelenti. A bevásárlóközpontokban működő vendéglátóipari egységeket péntektől be kell zárni.
A lengyelek is vészhelyzetet hirdettek
Veszélyhelyzet kihirdetését harangozta be a koronavírus-járvány továbbterjedésének megelőzésére Lukasz Szumowski egészségügyi miniszter csütörtöki, varsói sajtóértekezletén. A politikus közölte, hogy még csütörtökön kihirdetik a lengyelországi veszélyhelyzetet, tekintettel arra, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerdán világjárványnak nyilvánította a Kínából terjedő Covid-19 koronavírus-járványt. A lengyel törvény értelmében a veszélyhelyzet keretében, további rendelkezések révén korlátozható bizonyos termékek forgalmazása, intézmények működése. A járvány kezelése érdekében a hatóságok kötelezővé tehetik egyes ingatlanok rendelkezésre bocsátását, az egészségügyi dolgozókat pedig meghatározott, a fertőzés kezelését célzó feladatok teljesítésére kötelezhetik.
Lengyelországban csütörtökön meghalt az első koronavírussal fertőzött beteg, egy 57 éves, más súlyos betegségekben is szenvedő nő. Csütörtök délutánig 49 Covid-19-fertőzést regisztráltak, az előző naphoz képest 16-tal nőtt a fertőzöttek száma. Töb,b mint 1200 fertőzésgyanús ember karanténban van. A lengyel kormány csütörtöktől megelőző intézkedésként március 25-ig felfüggesztette az oktatást az alsó-, közép- és felsőfokú tanintézményekben, bezártak a színházak, mozik, múzeumok. A házi karanténba helyezetteket szerda óta a rendőrség naponta ellenőrzi, hogy betartják-e az intézkedést. Az összes közúti, vasúti határátkelőhelyen, valamint a balti-tengeri kikötőkben egészségügyi ellenőrzést vezettek be.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Neil Hall
Facebook
Twitter
YouTube
RSS