Folytatódik az apadás, kedden hagyja el a legmagasabb vízszint az országot, a tetőzés jelenleg Dunaföldvár térségében tart.
Az operatív törzs vasárnap reggeli ülését követő Árvízinfó-tájékoztatón is Orbán Viktor miniszterelnök adott ismét elsőként tájékoztatást. A kormányfő kiemelte, jó hírei vannak: nem csütörtökön, hanem már kedden elhagyja a legmagasabb vízszint Magyarországot, illetve továbbra sem várható olyan mértékű csapadék, amely az árhullám levonulását érdemben befolyásolná. Jó hír még, hogy megkezdődött az apadás Budapestnél és a Mosoni-Duna apadási is elindult, így a
győri ügyeket most befejezettnek tekinthetjük”.
Orbán Viktor elmondta, a védekezésben résztvevők száma is folyamatosan csökken: míg szombaton 5344 hivatásosra volt szükség, vasárnapra ez a szám 5325 főre csökkent. „Az önkéntesek száma tegnap 1286 fő volt, és arra számítunk, hogy ma már csak 324 önkéntesre lesz szükség” – tette hozzá.
A nehezebb védekezési helyszínekről szólva elmondta, Budapest alatt Bátán teljes készültség van. – Bajánál és Dunaszekcsőnél is minden rendben van, új helyszínként Madocsára hatszáz homokzsákot kell szállítani. Paksnál is megfelelő a helyzet, összességében tehát sikeres a védekezés – tette hozzá, kiemelve, hogy olyan feladatot kell megoldani, amit már korábban sikeresen megoldottak. Emellett jelezte, hogy a 400 ezer ember vízellátását biztosító Kvassay-zsilipet is megtekintette, ahol mindent rendben talált.
Bajánál rendben vagyunk. Új helyszínként Madocsára kell figyelnünk. Paks rendben van. Győrnél járőrözni kell, az ideiglenes védműveket kell elbontani, majd egészségügyi fertőtlenítést végezni.”
Facebook
Twitter
YouTube
RSS