A Fehér Ház egyik festményén Donald Trump elnök látható egykori tekintélyes republikánus elnökök között – derítette ki az amerikai Time magazin legfrissebb számában. A festményre a vasárnap este a CBS televízióban sugárzott Trump-interjú idején figyeltek fel újságírók, és kiderítették, hogy valóban Donald Trump látható rajta.
Az Egyesült Államok elnökét a festő olyan tekintélyes republikánus elnökök körében ábrázolta, mint például Abraham Lincoln, Theodore Roosevelt, Dwight Eisenhower, Richard Nixon, Gerald Ford, Ronald Reagan és George H. W. Bush.
A Time magazin megírta, hogy a képet Andy Thomas, Missouriban élő művész festette. A lap munkatársai felhívták telefonon Thomast, aki meglepetéssel értesült arról, hogy műve a Fehér Házban van. Elmondta, hogy Donald Trump kérte fel őt a festmény elkészítésére.
Lényegében azt mondta, hogy a róla készült portrék többségét nem igazán szereti, és igaza is van. Nehéz megfesteni őt
– fogalmazott a művész a Time magazinnak. A festő arról nem tudott, hogy alkotása hogyan került a Fehér Házba. A lap szerint Darrell Issa, kaliforniai republikánus képviselő ajándékozta Donald Trumpnak.
A művész egyébként megfestette ennek a képnek a demokrata párti “változatát” is: azt a festményt, amelyen az előző, demokrata párti elnök, Barack Obama látható demokrata párti elődjei – köztük Harry Truman, Lyndon B. Johnson, Jimmy Carter és Bill Clinton – társaságában.
Forrás: MTI; Fotó: Time
Facebook
Twitter
YouTube
RSS