Visszavonták több külföldi médium újságíróinak akkreditációját a fehérorosz hatóságok szombaton, egy nappal az augusztus 9-i elnökválasztás eredménye ellen szervezett újabb tiltakozó megmozdulás előtt.
Anatol Glaz, a minszki külügyminisztérium szóvivője szerint az intézkedést a szélsőségesség- és terrorizmusellenes tárcaközi bizottság ajánlására hozták. A szóvivő nem közölte, pontosan hány újságíró érintett, de több külföldi médium, így a BBC brit műsorszolgáltató, az AFP francia, a Reuters, az AP amerikai hírügynökség, az ARD német televízió és a Deutsche Welle német rádió, valamint az amerikai székhelyű Szabadság Rádió több újságírójától is visszavonták a fehéroroszországi működési engedélyt. Tacjana Melnicsuk az AFP-nek elmondta, hogy bekérették a külügyminisztériumba, ahol közölték vele, hogy visszavonták a BBC tudósítói engedélyét, ahogyan egy másik kolléganőjének is. Azt is követelték, hogy adja vissza az akkreditációs kártyáját.
A hatodik mandátumát a vitatott tisztaságú választásokon a szavazatok több, mint 80 százalékával elnyert Aljakszandr Lukasenka példa nélküli tiltakozással néz szembe. Az ellenzék, amelynek a vezetője, Szvjatlana Cihanouszkaja Litvániába menekült, két tömegtüntetést szervezett augusztus 16-án és 23-án, és vasárnap újabb nagyszabású megmozdulásra készül. Az Európai Unió elutasította a választások eredményét, szankciókat készít elő vezető fehérorosz tisztségviselők ellen és felszólította Lukasenkát, hogy folytasson párbeszédet az ellenzékkel. Lukasenka viszont elutasít minden engedményt, és a Nyugat által a megbuktatására szervezett összeesküvést emleget. A legutóbbi tüntetéseken, amelyeken bevetették a rendvédelmi erőket, három ember meghalt, több tucatnyian megsebesültek, több, mint 7000 embert pedig előállítottak.
Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton ismételten kijelentette, hogy elismeri a választás eredményét.
A világon semmi sem ideális
– mondta Putyin az állami televíziónak adott interjúban. Kétségét fejezte ki, hogy azok közül, akik megkérdőjelezték a választások eredményét, vajon mind tisztességesek-e. Az Egyesült Államok minszki nagykövetsége szombaton nyilatkozatban szólította fel a fehérorosz vezetést, hogy vessen véget az újságírók üldözésének és az internet blokkolásának.
Aggódunk az újságírók folytatódó üldözése miatt, a független médiumok és ellenzéki internetes oldalak blokkolása, valamint a gyülekezési és a szólásszabadsághoz való jogukat gyakorló békés állampolgárok önkényes őrizetbe vétele miatt
– olvasható a közleményben.
Forrás: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS