2022 végéig felfüggesztik azt a szabályt, miszerint legfeljebb tíz éves autóval lehet taxizni – közölte a Fidesz-KDNP fővárosi frakciója csütörtökön, a Facebookon. A bejegyzésben hangsúlyozták: ez jó hír a személyszállítóknak, hiszen így sok millió forintnyi terhet vesznek le az érintett családok válláról.
Magyarországnak működnie kell, a koronavírus-járvány alatt mindent meg kell tenni a munkahelyek megvédéséért. Éppen ezért a Fidesz-KDNP fővárosi frakciója korábban javasolta a kormánynak: könnyítsenek a taxis vállalkozók helyzetén
– írták. Felhívták a figyelmet, hogy a könnyítés elsősorban a fővárosi vezetés által cserbenhagyott budapesti vállalkozóknak és családjaiknak jelent segítséget, azonban a kormánydöntés az ország egész területén dolgozó taxisokra is vonatkozik. Hozzátették, hogy a gépjármű fiatalabbra való cserélésének halasztására vonatkozó rendelkezés azokra az autókra vonatkozik, amelyek életkora a forgalmi engedélybe bejegyzett első nyilvántartásba vétel időpontjától számított tizedik évet 2020. március 1. és 2022. december 31. közötti időszakban éri el, illetve azokra a taxisokra, akik már 2020. március 1-jén rendelkeztek tevékenységi engedéllyel.
Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS