Elhullajtotta első pontját a Győr az idei Bajnokok Ligája idényben, miután az FTC megállította a címvédőt, és még utóbbi örülhetett a döntetlennek. A sorozat magyar rangadóján a Fradi fiatal tehetségei vezérletével szinte végig vezetett, volt, hogy már öt góllal is, és a vendégek csak az utolsó tíz percet tudták igazán szorossá tenni.
A pályaválasztó fővárosiak közül a holland Danick Snelder és a Djurdjina Malović, Bobana Klikovac montenegrói duó hiányzott sérülés miatt, a csapatkapitány Kovacsics Anikó pedig lázas beteg, ennek ellenére benevezték a rangadóra, amit csupán a cseresorból figyelhetett. A győrieknél Fodor Csenge, a brazil Eduarda Amorim és a norvég Nora Mörk nem játszhatott. A jó hangulatú rangadón a vendégek eleinte nem tudtak hatékonyan védekezni, ezt azonban gyors támadásokkal ellensúlyozták, így egygólosnál nagyobb különbség először csak a 14. percben alakult ki az FTC javára (10:8). Az ETO ekkor átállt nyitott védekezésre, beállóban pedig pályára lépett a román Crina Pintea, de a hátrány tovább nőtt, ezért Danyi Gábor vezetőedző időt kért. Bíró Blanka remekül védett, a győriek támadásai szokatlanul pontatlanná váltak, így a 23. percben már 15:11 volt az állás. A nagy tempó miatt egyre többet hibáztak a Ferencváros játékosai, ezt Veronica Kristiansen révén kihasználta az ellenfél, így Elek Gábornak is időt kellett kérnie (15:14). A rendkívül küzdelmes utolsó percek nem hoztak újabb fordulatot, a szünetben a Győr egygólos hátrányban volt.
A második félidő elején kapust cseréltek a vendégek, Kiss Éva váltotta Amandine Leynaud-t, ennek ellenére az FTC 5:1-es sorozattal kezdett, mert egyre jobban védekezett, ám a nagy iram miatt ismét többet hibázott, és a győriek – ezúttal Anne Mette Hansen vezérletével – megint felzárkóztak (22:21). Az 52. percben – 8:8 után először – újra döntetlen volt az állás (26:26). A Ferencváros 26 másodperccel a vége előtt Klujber Katrin góljával ismét vezetett, ám Nycke Groot szinte azonnal válaszolt. Elek Gábor időt kért, de a hátralévő hat másodpercben nem született gól. A győriek mindössze kétszer, 0:1-nél és 5:6-nál vezettek a rangadón. A csoportban továbbra is negyedik Ferencváros számára jövő szombaton a szlovén Krim Mercator Ljubljana otthonában folytatódik a BL középdöntője, az első helyezett Győr pedig a norvég Vipers Kristiansand csapatát fogadja. A két magyar együttes legközelebb március 2-án Győrben találkozik egymással BL-meccsen.
Női Bajnokok Ligája, középdöntő, 2. forduló, 2. csoport:
FTC – Győri ETO KC 32:32 (16:15)
gólszerzők: Klujber 7, Háfra 6, Mészáros 5, Pena 4, Klivinyi, Lukács 3-3, Schatzl, Márton 2-2, illetve Groot 8, Oftedal, Kristiansen, Hansen 5-5, Knedlíková, Bódi 2-2, Pintea, Puhalák, Tomori, Görbicz, Brattset 1-1
MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS