Wekerle Sándort Magyarország első polgári származású miniszterelnökeként közgazdasági zseniként tisztelik, életének története ugyanakkor magában hordozza az általa elindított reformok révén a magyar gazdaság talpraállítását és sosem látott emelkedő pályára állítását, majd a Monarchia felbomlásával és Trianonnal művének teljes pusztulását. Munkásságának több jelentős, korszakalkotó mérföldköve is jól mutatja azt a kijelölt utat, amely képes felemelni egy országot a kilátástalanságból. Ő volt a dualizmus utolsó tényleges miniszterelnöke, aki 1918 októberében, a háborús vereség közhangulatában lemondani kényszerült, távozásával minden felborult, jött a Tanácsköztársaság, Trianon.
Wekerle Sándor 1848. november 14-én született Móron. Az épp szabadságharcát vívó ország forradalmi hangulata a maga természetességével vált vérré az ereiben, és mutatkozott meg elsősorban a magyarság gazdasági felemelésének szándékában, amelyben liberális elveket követett. Családja Württembergből származott, apja Lamberg gróf móri gazdatisztje volt. Budapesten szerzett jogi diplomát, majd külföldi tanulmányutat tett. 1870-től dolgozott a Pénzügyminisztériumban, 1886-tól államtitkárként, egy év múlva képviselővé választották. 1889-től Tisza Kálmán és Szapáry Gyula kormányában pénzügyminiszter volt, ő szervezte át a pénzügyi igazgatást, vezette be a fogyasztási adót, a dohányjövedéket, és a progresszív adózásnak köszönhetően megtöbbszörözte az állam bevételeit. Szapáry lemondása után, 1892-ben I. Ferenc József őt nevezte ki kormányfőnek. Wekerle hivatali ideje alatt megteremtette az államháztartás egyensúlyát, és megszervezte az áttérést az aranyalapú koronára. Mint a Magyar Tudományos Akadémiában elhangzott emlékbeszédben Matlekovits Sándor munkásságával kapcsolatban kiemelte,
közgazdasági felfogása, mint politikai meggyőződése általában liberális volt. Az egyéni szabadság érvényesülését és a szabad verseny lehetőségét ismerte el a közgazdaság alapelvéül. Az államnak feladatát elsősorban abban látta, hogy a gazdasági élet fejlődése elől minden gátat és akadályt elhárítson. Emellett azonban tisztában volt azzal, hogy a magyar közgazdasági élet természete az államnak nagyobb beavatkozását és nagyobb tevékenységét megköveteli. Tudta, hogy nálunk a vállalkozási szellem épen a gazdasági téren meglehetősen tunya. Ily körülmények között liberális felfogású közgazda is kénytelen állami feladatnak tekinteni azt, hogy közbelépjen a különböző gazdasági ágak irányítására és támogatására.
Wekelre tehát liberális felfogása ellenére, vagy azt a hazai viszonyokhoz igazítva államilag ösztönözte a vállalkozások indítását. Mint Matlekovits Sándor meg is jegyzi: „Wekerle, mint pénzügyminiszter szívesen engedte át a rendes bevételeknek évenkint fokozódó nagyobb összegeit gazdasági czélokra a földmíves és kereskedelmi miniszternek”.
Gazdasági függetlenedés osztrák ellenszélben
Az aranyalapú koronára való áttérés a gazdasági önállósódás és a nemzetközi pénzipaci megítélés egy fontos eredménye volt, még ha komoly harcokat is kellett vívnia az osztrák gazdasági szereplőkkel és az udvarral is. Matlekovits visszaemlékezése szerint
Wekerléé az érdem, hogy megindította és nyélbe is ütötte a valuta szabályozását. Megkezdette ebbéli működését abban a pillanatban, mindőn Magyarország pénzügyeiben az egyensúlyt helyreállította és látta, hogy a külügyi viszonyok békések az ily, a nemzetközi pénzpiac igénybevételére szoruló műveletre.
Több, az államot és az egyházat elválasztó, liberális egyházpolitikai törvény bevezetését is javasolta, így az új házassági és konfesszionális (a felekezetek jogállását szabályozó) jog, a kötelező polgári házasság, az állami anyakönyvvezetés, a zsidó felekezet befogadása és a vallás szabad gyakorlata tárgyában. A polgári házasság tervezetét a képviselőház ugyan megszavazta, de azt a főrendiház elvetette, ezért Wekerle lemondott. Az utódául kijelölt Khuen-Héderváry Károly azonban nem tudott kormányt alakítani, így hamarosan megint ő került a kabinet élére. Most már sikerült az egyházpolitikai reformtörvényeket elfogadtatnia, de ezek uralkodói szentesítése fejében 1895-ben ismét mennie kellett. 1906-ban lett újra miniszterelnök, ezzel egy időben pénzügyminiszter és egy ideig honvédelmi, illetve igazságügyi miniszter is volt. 1910-ig tartó hivatali ideje alatt született törvény az ipar fejlesztéséről, a munkásbiztosításról és újabb adóreformokat léptettek életbe. A Közmunkatanács elnökeként Wekerle indította el a kispesti munkás- és tisztviselőtelep építését, amelyet később róla neveztek el. A nemzeti bank ügyében külön osztrák és magyar jegybankot javasolt, de mivel ez nem valósult meg, újfent lemondott.
Wekerle Sándor politikus, Magyarország első polgári miniszterelnöke. Fotó: MTI
Boldog és büszke korszaka a magyar gazdaságtörténetnek
Magyarországon eddig egyedülálló módon harmadszor is kormányfővé nevezték ki, a súlyosan beteg politikus IV. Károly király felkérésére vállalta a megbízatást. 1917. augusztus 20-tól 1918. október 31-ig vezette a kormányt, de a Monarchia felbomlását minden erőfeszítése ellenére sem tudta megakadályozni. Politikai pályafutása ezzel véget ért, 1919 után már csak gazdasági téren tevékenykedett. 1921. augusztus 26-án hunyt el. Az utókor ugyanakkor nem felejtette el Wekerle érdemeit, aki
a vagyoni zavarból és súlyos helyzetből egy vezető nagy államférfi az országot a gazdasági rendnek és virágzásnak oly fokára emeli, hogy ezeréves fennállásakor ez az ország magát boldognak és az európai nemzetek részéből számbaveendőnek tekintette.
A politika mit sem változott
Végezetül, hogy Wekerle Sándor maga is szót kapjon, álljon itt érdekes tanulságul visszaemlékezése a korabeli dualista országgyűlés légköréről, amelyet elsőként a más országokéval vet össze:
külső formát illetőleg különbözik a keleti népek, az osztrákok törvényhozó testületeitől, kizárólag a jobb középosztály tanult elemei ülnek benne, hiányzik az alsóbb néposztály, de hiányoznak a nagy arisztokraták is; a magatartást illetőleg különbözik az amerikai államok parlamentjeitől, ahol esznek, isznak, dohányoznak a tanácskozási teremben; különbözik az angoloktól, ahol feltett kalapban, asztal nélküli padokon összeszorulva ülnek, minden képviselőnek helye sincsen; a tanácskozás módjára nézve különbözik a némettől, mert élénkebb, vidorabb a hangulat, több a közbeszólás, helyeslés, ellenzés; viszont nagyban egyezik a francia és olasz parlamenttel, mert a politikát nem uraló tárgyak iránt való közöny s a politikára befolyással bíró kérdések iránti nagy érdeklődés sehol nem mutatnak fel oly ellentéteket, mint ezeknél és nálunk; egyezik az angol parlamenttel, mert a hosszú és nagy beszédek csak ennél vannak oly divatban, mint nálunk, csakhogy az az óklasszikus formára emlékeztető szavalás, az a koronkint pátoszszerű hanghordozás sehol sem annyira sajátja a szónokoknak, mint minálunk, s ezenkívül van a magyar parlamentnek még egy sehol meg nem levő páratlan, éspedig igen előnyös vonása, s ez a képviselők között való érintkezés közvetlensége, fesztelensége, melegsége.
Wekerle a politikus különböző, máig ismerős típusait is szórakoztató éleslátással jellemzi:
minden érzés, minden kedélyhangulat képviselve szokott lenni a parlamentben. A képviselők házának mindig megvannak a maga humoristái, rendszeres közbeszólói, akik több-kevesebb elmeéllel a derült hangulatnak fenntartói; megvannak a maga feketén látói, akiknek nemcsak a hazáért való bús aggodalom, hanem valóságos világgondok nyomják vállaikat; megvannak epés emberei, akik mindent gáncsolnak, kifogásolnak, szintén feketén látnak, de felderül a lelkök, ha valami balsiker kísérti ellenfeleiket; megvannak fenegyerekei, akik részint beérik a mell egyszerű kidüllesztésével, részint azonban minden jó és nemes, lovagias és illőnek kizárólagos és hivatott képviselőiként és megvédőiként szeretik magukat gerálni; megvannak a maga hírhordói, akik ide-oda osonva, bizalmaskodva, jól értesülve, a többnyire másokra nemigen hízelgő megjegyzéseknek a terjesztői; s megvan képviselőinek az a túlnyomóan nagy zöme, mely higgadtan, de éberen kíséri a közügyek folyását, ritkán lelkesül, soha nem esik kétségbe, a keleti faj nyugodtságával figyeli meg az eseményeket, de megmozdul, felbuzdul, magával ragad, ha komoly veszély fenyegeti közügyeinket, vagy egy, a nemzet lelkületében gyökerező eszmét, érzést, vágyódást vet fel a közérzület.
Forrás: MTI, Budapesti Szemle, Budapest, 1922, 544. sz., Az Ezredév, Budapest, 2003; Vezetőkép: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS