A gyümölcstermelők nagy hányada elindulna egy ültetvénytelepítési és -korszerűsítési pályázaton, sőt egy részük támogatás nélkül is belevágna a fejlesztésbe – derült ki a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács felméréséből, amelyet a Világgazdaság ismertetett hétfői számában. A szakmai szervezet azután kérdezte meg tagjait, hogy az Agrárminisztérium novemberben jelezte, hogy pályázatot ír ki a Vidékfejlesztési program keretében új gyümölcs- és gyógynövényültetvények telepítésére, öntözőrendszer kiépítésére, továbbá lehetőség lesz jégvédő háló és fagyvédelmi rendszerek kialakítására és gépbeszerzésekre is.
A FruitVeB felmérésén a válaszadók 91,9 százaléka jelezte: elindulna egy ilyen pályázaton. A legtöbben ültetvénygépesítést terveznek, és zöldmezős gyümölcstelepítésben is valamivel többen gondolkodnak, mint az ültetvény kivágása utáni új telepítésben, a válaszadók egyharmada pedig a meglévő ültetvényét korszerűsítené. A válaszadók csaknem felénél szerepelt az alma a telepítendő gyümölcsök között, majd a szilva, a meggy és a kajszibarack a sorrend.
Az alma és a meggy a mai gyümölcstermesztés több mint felét adja, a csonthéjasoknál pedig a szilva és a kajszi foglalja el a legnagyobb területet, vagyis a telepítési szándék gyakorlatilag leképezi a jelenlegi szerkezetet
– mondta a Világgazdaságnak Kelemen Péter, a FruitVeB alelnöke.
A potenciális beruházók több mint 8 százaléka akkor is végrehajtja a fejlesztést, ha nem nyer a pályázaton, ezért a munkákat már az elbírálás előtt elkezdi. Körülbelül ugyanennyien fejlesztenek szintén a pályázat eredményétől függetlenül, de a kezdéssel megvárják a döntést. Több mint 47 százalékuk viszont nem hajtja végre a beruházást, ha nem kap támogatást.
Forrás: MTI; Fotó: MTI Fotó: Lehoczky Péter
Facebook
Twitter
YouTube
RSS