“A korábban jellemző harcos, győztes mentalitást szeretném visszahozni!” – Beszélgetés Mátyus Jánossal, a Kisvárda vezetőedzőjével (PS-exkluzív!)

Régen látott sikert ért el tavasszal a Budafok kispadján Mátyus János, aki egészen a kupadöntőig menetelt másodosztályú csapatával és ott is csak a hosszabbításban kapituláltak a Zalaegerszeggel szemben. Bár a kupasiker nem jött össze, aligha volt kérdéses, hogy az egykori kitűnő hátvéd hamarosan első osztályú csapatnál is lehetőséget kaphat majd. Ez a közelmúltban be is következett, Révész Attila a Kisvárda tulajdonosa és sportigazgatója ugyanis nemrégiben Mátyus Jánost kérte fel a csapat vezetőedzőjének. Portálunk kisvárdai tervei mellett budafoki távozásáról és a válogatott teljesítményéről is kifaggatta a kiváló szakembert.

Meglepetésként hatott a tavaszi idény végén, hogy távozott Budafokról, hiszen kupadöntőbe juttatta a másodosztályú csapatot. Miként élte meg, hogy elváltak az útjaik?

Örülök, hogy erre rákérdez, mert így lehetőségem van elmondani, hogy semmiféle rossz érzés, harag, vagy egyéb negatív esemény nem állt budafoki távozásom hátterében. A történet annyi volt, hogy nem tudtunk megegyezni a szerződéshosszabbítás ügyében. Részletekbe nem szeretnék belemenni, csak annyit jegyeznék meg, hogy nem anyagi, hanem technikai jellegű volt a véleménykülönbség. Ám fontos, hogy békében és barátságban érkeztem és úgy is távoztam Budafokról, ahol nagyon jól éreztem magam és úgy érzem, sikeres is voltam.

Négy nap alatt megegyeztek

Kisvárdára történő szerződését mennyire előzték meg puhatolózó beszélgetések?

Bár nem vagyok még túl öreg, de már olyan fiatal sem, elég sok éve benne vagyok a magyar fociban és ezen tapasztalataim alapján azt kell mondjam, hogy a puhatolózás nem igazán jellemző a futball világára, itt eléggé gyorsan változnak a dolgok. Nem titok, hogy így történt ez Kisvárdán is. Révész Attila klubigazgató egy csütörtöki napon hívott fel először, majd másnap, pénteken megnéztem a Kisvárda újpesti vendégjátékát. Másnap, szombaton szinte egész nap egyeztettünk, tárgyaltunk és vasárnap már be is mutattak, mint a csapat új vezetőedzőjét. Összesen tehát négy nap alatt lezajlott a dolog, semmiféle előzetes puhatolózás nem volt.

Mátyus János (középen) eligazítást tart játékosainak a labdarúgó Magyar Kupa-döntőben a Puskás Arénában. Fotó: Kovács Attila

Mi a fő célkitűzés most Kisvárdán? Visszakerülni a nemzetközi kupaszereplést jelentő helyek valamelyikére, vagy a biztos bennmaradást elérve, építkezni?

Érdekes a helyzet, mert emlékezhetünk, hogy a Kisvárda néhány évvel ezelőtt szinte rárúgta az ajtót a magyar labdarúgásra. Hirtelen robbantak be az élvonalba, és a kezdetektől fogva jellemző volt a csapatra egy harcos, jó értelemben agresszív és vagány stílus, amely aztán szép eredményeket is hozott. Nem az én véleményem, hanem a főnököm, Révész Attila véleménye volt az, hogy ez a csapatra jellemző stílus mintha elveszett volna…

Gyakorlatilag én azt kaptam elsősorban feladatul, hogy hozzam vissza ezt a harcos, megalkuvás nélküli, de ugyanakkor vagány és bátor stílust. Az sem árt természetesen, ha ez eredményességgel is párosul, bár szerintem a kettő kéz a kézben jár, tehát ha visszatalálunk ehhez a győztes mentalitáshoz, akkor az magával hozza majd a javuló eredményeket is.

Emellett elhangzott egyfajta elvárásként az is, hogy a korábbiaknál nagyobb súllyal kapjanak szerepet a csapatban az akadémián pallérozódó tehetségek, és a legjobbakat próbáljam beépíteni a csapatba. Úgy érzem, szép feladat vár rám Kisvárdán.

“Konstruktív vitákra számítok Révész Attilával”

Révész Attila eléggé erős kezű vezető hírében áll, így adja magát a kérdés: mennyire lesz szabad keze abban, hogy a saját szakmai elképzelései szerint végezhesse majd a munkáját?

Több esetben is felmerült már ez a kérdés a kinevezésem óta, voltak, akik engem féltve vetették fel nekem ugyanezt. Bennem semmiféle averzió, félelem nincs. Révész Attilával évtizedek óta ismerjük egymást. Fölöttébb sajátságos körülmények között ismerkedtünk meg, ugyanis egy térdműtét utáni altatásból ébredve ugyanabban a kórteremben feküdtünk a székesfehérvári kórházban. Nem vagyunk tehát ismeretlenek egymásnak. Már most borítékolom, hogy bizony sok vitánk lesz majd Attilával, de abban is biztos vagyok, hogy ezek konstruktív viták lesznek. Ami a munkámba történő esetleges beleszólást illeti, mert ezt is többen felvetették, arra pedig az a válaszom, hogy pozíciónkból adódóan sokat fogunk beszélgetni egymással, de szerintem ez így természetes. Amerre jártam, légiósként is, mindenütt természetes volt, hogy az edző és a sportigazgató beszélget, véleményt cserél, vagy adott esetben akár véleményt is ütköztet egymással. Én kifejezetten pozitív érzésekkel várom ezt, ugyanis hiszem, hogy Révész Attilánál senki nem áhítja jobban a Kisvárda sikerét, vagyis biztos, hogy előremutató beszélgetéseket folytatunk majd.

Mátyus János csapatban szeret dolgozni, de olykor megtapasztalja a kispadon a vezetőedző magányosságát is…
Fotó: MTI/Kovács Tamás

Mostanra megtaláltam önmagát a kispadon

A Budafok-Zalaegerszeg kupadöntőn a kispad mögött ülve kifejezetten szembetűnő volt, hogy milyen összhangban van a játékosaival és rendre kikéri a stábja véleményét is. Ezek alapján különösen érdekelne, hogy miként fogalmazná meg a saját edzői filozófiáját?

Nem könnyű a kérdés annyiból, hogy én nagyon nem szeretnék közhelyeket pufogtatni… Az igazság az, hogy annak idején váratlanul cseppentem bele az edzősködésbe. Az egyik héten még pályára léptem a Tatabánya csapatában, majd pár nappal később már a REAC vezetőedzője voltam. Akkor nagyon örültem persze ennek, de utólag azt mondom, hogy talán túl gyorsan jött, mert minden szakmának – így az edzői szakmának – az elsajátításához idő kell, és úgy szerencsés, ha az ember végigjárja a megfelelő lépcsőfokokat. Nálam ez nem volt meg. Én menet közben tanultam bele az edzői munkába, mostanra viszont úgy érzem, megtaláltam önmagam a kispadon is. Ami az edzői nézeteimet illeti, mindig abból indulok ki, hogy én is játékos voltam, és hogy soha nem felejthetem ezt el. Emiatt van az, hogy tudok bánni a játékosokkal. Túlzás nélkül mondhatom, hogy a játékosaim tűzbe mennének értem, mint ahogyan én is értük. Saját tapasztalatom, hogy ha a játékosokkal őszintén beszélsz, nem kamuzol, nem vetítesz nekik, és ha a helyzet szükségessé teszi, a legerősebb karakterbe is bele mersz állni, akkor már nyert ügyed van, mert a csapat elfogad és követni fog. Amit még erősségemnek nevezhetek, az a motivációs készségem. Hozzá kell tennem, hogy ebbe volt talán a legnehezebb beletanulnom, mert annak idején játékosként nekem soha nem volt szükségem arra, hogy motiváljanak, emiatt az elején nehezen tudtam mit kezdeni azzal, amikor motivációs problémákkal találkoztam az öltözőben. Úgy gondolom, hogy az is sokat számít, hogy pályafutásom során megismerhettem három másik országot, futballkultúrát és közel ötven edzővel dolgozhattam. Az így megszerzett tudásból és tapasztalatból próbálok egyfajta masszát gyúrni, törekedve arra, hogy bár edző vagyok, de játékos- és sportigazgató-fejjel gondolkodni tudjak.

Korábbi budafoki pályaedzője Kisvárdára is követte önt. Fontosnak tartja az állandóságot a közvetlen kollégáit tekintve?

Annyiban ki kell javítanom, hogy segítőm, a brazil Felipe Matos nem Budafok óta a közvetlen munkatársam, hiszen már Szombathelyen is együtt dolgoztunk. Felipe teljesen más aspektusból nézi a futballt, mint én, más a mentalitása is, de ez éppen ettől működik jól. Egy edzőnek ugyanis nem bólogató kollégákra van szüksége, hanem éppen arra, hogy olyan dolgokra is felhívják a figyelmét, amelyeket esetleg ő nem vesz észre, vagy másként lát. Ezek alapján azt lehet mondani, hogy remekül kiegészítjük egymást a kispadon Felipével. Nagyon fontos szerepe van természetesen a stáb összes többi tagjának is, hiszen mindenki a saját területén kell, hogy profi legyen elsősorban, az én feladatom pedig az, hogy megfelelően koordináljam a munkatársaimat és munkájukat a csapat javára fordítsam.

Mátyus János vezetőedzőt (b) máris követik játékosai Kisvárdán.
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Marco Rossitól sokat tanulhatnak a magyar edzők

Beszélgetésünk végén kihagyhatatlan a kérdés, hogy egykori válogatott játékosként és immáron élvonalbeli edzőként mit szól a válogatott szerepléséhez, az eddigi Eb-selejtezős teljesítményhez?

Szavakkal nem is nagyon tudom megfogalmazni azt a boldogságot, amit a válogatott szereplése nyújt. Abban azért őszintének kell lennem, hogy korosztályom tagjainak valahol szívfájdalom is, hogy annak idején nekünk nem adatott meg hasonló sikereket átélni a címeres mezben. A másik oldalról nézve viszont egyfajta kárpótlásként is éljük meg a válogatott mostanság látott, nagyszerű szereplését. Amikor csak tehetem, a helyszínen szurkolok a csapatnak. Erre most már gyakorlatilag minden hazai meccsen megvan a lehetőségünk, hála az MLSZ nagyszerű kezdeményezésének, amellyel kifejezi megbecsülését a korábbi válogatott játékosok felé. Külön szólni szeretnék a szövetségi kapitány, Marco Rossi személyéről, aki nekem személy szerint nagyon imponál. Azt kell mondjam, hogy mi, magyar edzők is tanulhatunk tőle, mert olyan őszinte tisztelet irányul a részéről a magyar futball felé, amennyire szerintem sokszor mi, magunk sem tiszteljük saját magunkat és a futballmúltunkat.

Mit gondol, ott leszünk a következő Eb-n is?

Hitem szerint igen. A belgrádi győzelem kulcsfontosságú volt, teljes egészében a saját kezünkben van a sorsunk. Innen nem fogjuk elbukni a kvalifikációt, várakozásaim szerint egyenes ágon jutunk majd ki a németországi kontinenstornára.

Vezető kép: A Kisvárda FC új stábja: Mátyus János vezetőedző, Révész Attila klubigazgató és Felipe Matos pályaedző. Fotó: Kisvárda FC