A hajléktalan emberek méltóságát nem az segíti, aki amellett érvel, hogy az utcán éljenek, hanem az, ha megfelelő körülményeket és hozzáférhető ellátórendszert biztosítunk a számukra. A kormány a költségvetésben biztosítja az ellátórendszer működéséhez szükséges feltételeket. Ahogyan eddig, úgy továbbra is biztosítjuk a kellő számú szálláshelyet, mindenkinek biztosunk megfelelő férőhelyet. – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára az MTI érdeklődésére.
A hajléktalanok ellátására az elmúlt években 8,5-9 milliárd forintot költött a kormány. A szociális szolgáltatásokat az önkormányzatok kötelesek biztosítani tette hozzá. Fülöp Attila a jövő évi költségvetésről úgy fogalmazott, a szociális terület forrásaiban továbbra is biztosított a szolgáltatások finanszírozása. Az államtitkár kiemelte, a hajléktalan emberek méltóságát nem az szolgálja, aki amellett kardoskodik, hogy az utcán éljenek. A kormány úgy tud segíteni ezeknek az embereknek, hogy hozzáférhető ellátórendszert biztosít számukra. Ezt a rendszert a kormány eddig is biztosította, s ezután is biztosítani fogja – hangsúlyozta. Magyarországon 9800 éjjeli menedékhely és átmeneti szállás áll a hajléktalanok rendelkezésére, s ezeken kívül télen még további 1500 többletférőhelyet biztosítanak.
A nappali melegedők száma pedig eléri a 7500-at. Ezek azok a szolgáltatások, amelyek valós segítséget jelentenek a hajléktalanok számára.
– fogalmazott Fülöp Attila.
Forrás:MTI, Fotó:magyaridok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS