A magyar kormány kész tisztázni magát a vádak alól, ezért részletes tájékoztatót fog összeállítani az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti jogállamisági eljárás keretében – tájékoztatott telefonon Varga Judit miniszterelnökségi államtitkár a tagországok európai ügyekkel foglalkozó minisztereinek keddi luxembourgi tanácskozásának szünetében.
Először szerepelt a miniszteri tanács napirendjén a Magyarországgal szembeni eljárás ügye, s a soros osztrák EU-elnökség tisztázott bizonyos eljárási kérdéseket, például az Európai Bizottság szerepét, amelyet “tárgyilagos, semleges tényanyag” készítésével bíztak meg a folyamatban lévő kötelezettségszegési eljárásokról. Varga elmondta, az eljárást kezdeményező Európai Parlament azt kérte, hogy a képviselőtestületet is vonják be a folyamatba, de a tanács jogi szolgálata az uniós szerződések alapján “ennek lehetőségét nem látta biztosítottnak”. Hozzátette, ennek ellenére több kollégája is támogatólag nyilatkozott az EP részvételéről.
A migrációs politikája miatt Magyarországot erősen támadó tagországok még attól sem rettentek vissza, hogy a jogi szolgálat nagyon egyértelmű és nagyon tisztán levezetett véleményével vitatkozzanak, sőt, nyíltan vállalták, hogy azzal politikai alapon nem értenek egyet
– emelte ki az államtitkár, Görögországot és Svédországot említve név szerint, de hozzátéve, hogy például a britek és a lettek az ellenkező állásponton voltak. Hangsúlyozta: ez is mutatja, hogy folytatódik a “boszorkányüldözés”, a kormány azonban kész tisztázni magát a vádak alól: még a héten megtámadja az EU bíróságán az Európai Parlamentben “csalással elfogadott” Sargentini-jelentést. A tanácsülés többi napirendi pontjáról Takács Szabolcs miniszterelnökségi államtitkár számolt be. Beszélt a szerdán kezdődő EU-csúcs bizonyos témáiról, például a migráció és a belső biztonság kérdéséről, amelyek szerinte egyértelműen összekapcsolódnak a külső határok védelmén keresztül. Utóbbi kapcsán aláhúzta, hogy a határvédelem a tagállamok elsődleges felelőssége, az EU part- és határvédelmi ügynöksége (Frontex) pusztán kiegészítő szerepet játszhat.
Takács figyelmeztetett, több tagország ismét az “életszerűtlen és improduktív” kötelező uniós elosztási kvóták felé próbálja terelni a folyamatokat, a visegrádi négyek azonban semmi ilyesmit nem fognak támogatni, és szerencsére a tanács osztrák elnökségének is józan a megközelítése. A tárcavezetők a Lengyelországgal szembeni hetes cikkes eljárást is folytatták kedden. Az államtitkár leszögezte, a kormány ezt továbbra is “méltatlan politikai támadásnak” tekinti, de a jelek szerint “kezd kifogyni a szufla a lengyelekkel szemben”.
A jövő évi európai parlamenti választási kampány részévé vált, hogy napirenden kell tartani a kelet-európaiakkal szembeni ügyeket
– vélekedett. Takács Szabolcs érintette a költségvetési tárgyalásokat, és “migrációbarátnak” minősítette a 2021-2027-es uniós büdzsére vonatkozó európai bizottsági javaslatot, ugyanis abban felzárkóztatásra szánt pénzeket csoportosítanának át a bevándorlók integrációjára.
Forrás: MTI; Vezető kép: Boon.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS