A koszovói kormányfő lehetségesnek tartja, hogy még az idén megállapodás jöjjön létre Szerbiával a kapcsolatok normalizálásáról. Ramush Haradinaj azonban kizárja, hogy területcseréről tárgyaljanak.
A területekről és a határokról szóló vita ajtót nyitna a múltra, és ez a múlt tragikus volt
– mondta az AFP-nek adott és a francia hírügynökség által szombaton közölt interjújában. Hozzátette, “veszélyes” lenne a határok elmozdításáról tárgyalni, “mert ezzel nem jutnánk közelebb a megállapodáshoz, ellenkezőleg, távolabb kerülnénk tőle”.
Augusztusban Hashim Thaci koszovói és Alekszandar Vucsics szerb elnök nyitottnak tűnt egy esetleges területcserére. A sajtóban megjelent információk arról szóltak, hogy a határmódosítást követően Szerbiához kerülnének a főként szerbek lakta észak-koszovói városok, míg Koszovóé lenne a dél-szerbiai, többségében albánok lakta Presevo-völgy.
Ramush Haradinaj késznek mutatkozott viszont a vámvitáról való egyeztetésre. Koszovó novemberben 100 százalékos védővámot vetett ki a Szerbiából érkező termékekre. A koszovói kormányfő ezzel kapcsolatban azt mondta, ha komoly tárgyalások lesznek Koszovó elismeréséről, hazája mérlegelni fogja az intézkedés visszavonását. Amennyiben viszont Szerbia továbbra is kizárja, hogy elismeri Koszovó függetlenségét, érvényben marad a büntetővám.
A többségében albánok lakta Koszovó 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, amely azóta sem ismeri el a terület elszakadását. Az Európai Unióba törekvő Szerbiának viszont rendeznie kell területi vitáit az integráció előmozdításához.
Forrás: MTI; Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS