A liberális sajtó már építgeti a hazai etnikai konfliktusokat is!

A 444.hu készített terjedelmes interjút Márton Jocival, aki magát radikális roma polgárjogi és LMBTQ -aktivistaként definiálja. A fiatalember impozáns eredményei közé tartozik többek között az a tény, hogy rózsaszín szoknyás képét maga Soros György osztotta meg Twitter-oldalán. Emellett olyan gondolatokkal örvendeztet meg minket a kisebbségi aktivista, ami szerint a cigányság, és minden „elnyomott” kisebbség számára a radikalizmus jelentené a megoldást vélt vagy valós sérelmeikre. Mi tagadás, a liberális sajtó már építgeti a hazai etnikai konfliktusokat is.

A CEU-n képzett aktivistát elsőként Bogdán Lászlóról, Cserdi tragikus hirtelenséggel elhunyt polgármesteréről, népszerű cigány vezetőről és véleményformálóról kérdezték.

Nem akarom a romáktól elvenni ezt a példaképet, de megmondom őszintén, számomra az ő szerepe és karaktere nagyon visszás. Őt valójában a többség jelölte ki roma hősnek, a többségi média szerepeltette folyton és tulajdonképpen mindig hozzájuk is beszélt. Ő egy olyan habitusú hős, amilyen ma a roma társadalom: egyezkedő, a többségiek nyelve alá beszélő. Nem lehet bátor, radikális hőse a romáknak, ha mi sem vagyunk azok.

– fogalmaz Márton, aki számára a kisebbségek radikalizmusa valóságos idol. A Deák téri késelés kapcsán például rámutat, hogy a szégyent és megvetést érző cigány véleményformálókkal szemben teljesen más álláspontot foglal el.

(…) van egy kis progresszív roma mag, akiknek a hangja nem hallatszik. Nem félünk azt mondani, hogy radikálisak vagyunk, elégedetlenek vagyunk, dühösek vagyunk. Mi nem szeretnénk elnézést kérni, még akkor sem, ha cigány volt az elkövető.

– fejtegette. Azonban mielőtt azt hinnénk, hogy a szélsőliberális világnézet itt véget ér, a nyilatkozó bemutatja, hogy a forradalom valóban minden esetben felfalja saját gyermekeit is:

Amikor azt látod, hogy az Alföldi Róberttől kezdve Havas Henriken át Karácsony Gergelyig, ilyen felkent progresszív félistenek, egy öngyűlölő cigányt ajnároznak, mert ők egy ilyen vezetőt kívánnak nekünk, akkor mindent értünk, köszönjük. 

Márton Jocinak azonban meggyőződése, hogy a fejlett nyugaton mindazt nem tűrnék, ami itt a vadkeleten mindennapos.

Ez csak itt van, Kelet-Európában, hogy a roma kisebbség egy picit sem mer radikális lenni, nem mer rávilágítani azokra a problémákra, amiket mi nem tudunk megoldani. Elhisszük, hogy csak sokat kell dolgozni, meg kapálni, és majd azzal megoldódnak a gondok. Az én apám 16 éves korától dolgozott az öblösüveggyárban, mint üvegfúvó munkás. Hát, nem tudta megoldani, basszus. 

– mutat rá a lényegi részekre, vagyis a kisebbségi radikalizmus szükségességére. Miközben viszont a balliberális elitet ekézi, azért maga is elmondja annak kötelező mantráit.

Nem kritizálom a jobboldali sajtót. Egy rezsim médiáját minek próbálnám érzékenyíteni? Tudják ők, hogy mit miért csinálnak. De a magyar baloldalban, a médiában, a véleményformálókban még bízom, hogy talán ők tudnak változni. Bár, ahogy a trendeket látom, egyre kevésbé vagyok bizakodó.

Bár örömteli fejleménynek nevezhetnénk, hogy nem éppen a nemzeti oldalhoz tartozó beszélő fejek a határon túli magyar kisebbségek véleménye mellett foglalnak állást, de Márton szavaiból kitűnik, hogy mindez amolyan szükséges betét a lemez összeállításában.

Jó reggelt! Van egy választás, hatalmas vereség és kire fogjuk? A cigányokra, meg a határon túliakra, erdélyi magyarokra. Megszólítottuk őket? Elmentünk hozzájuk? Fel sem merült. Nem kéne megcélozni a romákat? Tényleg olyan csúnya dolog az identitáspolitika?

Végül magáról a hírhedtté vált képről értekezik Mártont, amelyen egy rózsaszín szoknyát visel és amit maga Soros tweetelt.

A képnek van egy története. Kisfiúként szerettem a nagymamám szoknyájában pörögni, miközben hallgattam a Szandi kazettáját. Egyszer ráléptem a szoknyára, elestem, és bevertem az asztal sarkába a fejem, betört. El kellett vinni orvoshoz, hogy összevarrják. A szüleim és az orvos között lezajlott beszélgetésből nagyon jól éreztem, hogy amit csináltam, az nem oké. Egy kisfiúnak szoknyában táncolni nem oké. Ez bennem erősen megmaradt. Szégyelltem, és többé nem is csináltam olyan dolgokat, amikre azt mondják, hogy lányos. Minden embernek, aki roma vagy meleg, vagy legyen bármilyen kisebbséghez tartozó, vannak öngyűlölő szégyenérzetei. A képnek azért volt jelentősége számomra, mert ez volt az első alkalom, hogy azt imitáltam, mintha szoknyában lennék. A szoknya felvállalása arról szólt, hogy engem már senki nem tud megkérdőjelezni a nemi önkifejezésben. Tudom, hogy ki vagyok, mi vagyok.

– zárja gondolatait az aktivista.

Forrás: 444.hu; Fotó: opensocietyfoundations.org