Gyöngyösi Márton, a Jobbik európai parlamenti képviselője is indul a Jobbik tisztújításán elnökjelöltként – a jobbikos politikus a Spirit FM Aktuál műsorában meg is erősítette ezt. Ezzel már háromra bővült az elnöki posztért potenciálisan indulók száma: a listázós Gyöngyösi mellett a nemi erőszakkal vádolt Földi István indulásáról is hallani lehet. Ilyen veretes névsor mellett az első bejelentkezőt, Ander Balázst már szinte biztos vesztesként is elkönyvelhetjük. Egy név azonban feltűnően hiányzik: Potocskáné acélos választási eredményét követően kiváló esszenciája lehetne az összeomló Jobbiknak.
Az ATV emlékeztetett, hogy július 2-án lesz a tisztújító kongresszus. Gyöngyösi Márton úgy döntött, hogy megméretteti magát. Szerinte jelenleg az egyik legfontosabb kérdés a párt konszolidálása; EP-képviselőként kimaradt a Jakab Péter lemondása körüli konfliktusból, az ő megválasztása ezért a konszolidáció irányába mutatna.
Mint ismert, Jakab Péter helyére már bejelentkezett Ander Balázs, akivel a „Jakab-ellenesek” szimpatizálnak, a szexuális erőszak gyanújába keveredő Földi Istvánt pedig a „Jakab mellettiek” – ha még vannak ilyenek – pártolják, most pedig egy új rablója is lehet a bársonyszéknek, mégpedig a Jobbik európai parlamenti képviselője, Gyöngyösi Márton.
Forrás: ATV/PS
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS