Megpróbálták ellopni a történelem egyik legjelentősebb és legismertebb dokumentuma, a 800 éves brit Magna Carta kevés fennmaradt eredeti példányának egyikét a salisbury-i katedrálisból.
A BBC beszámolója szerint csütörtökön késő délután egy férfi betörte a történelmi dokumentumot őrző vitrin üvegfedelét, de rögtön megszólaltak a szirénák, és csak egy lyukat sikerült ütnie a vitrinen, a Magna Cartát nem tudta kivenni a tárlóból. A rendőrség szerint a ritka dokumentum nem rongálódott meg, és nem is sérült meg senki. Szemtanúk vallomásai alapján pénteken letartóztattak egy 45 éves férfit, akire ráillik a személyleírás.
Földnélküli János (1167-1216) angol király 1215. június 15-én bocsátotta ki a modern alkotmányok alapjának tartott Magna Cartát, hogy jogaik írásba foglalásával lecsillapítsa a súlyos adóterhek és a despotikus uralkodás miatt lázadozó nemeseket. A dokumentum, amelyet a parlamentáris demokrácia irányába tett egyik első lépésként tart számon a történetírás, kimondja egyebek közt, hogy senki nem áll a törvények fölött, még a király sem.
Az 1215-ös chartát legalább 13 példányban készítették el, hogy szétküldjék a világi és egyházi hatóságoknak szerte az országba, ezekből maradt fenn nagyjából egészében négy kézirat, köztük a salisbury-i székesegyházban őrzött és a nagyközönség által megtekinthető példány. Két példányt a British Libraryben őriznek, egyet pedig a lincolni katedrálisban.
A lopási kísérlet miatt a salisbury-i példányt egyelőre nem láthatja a közönség, de a székesegyház azon van, hogy minél hamarabb újra közszemlére tehessék a becses dokumentumot – közölte a templom szóvivője.
Forrás: MTI; Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS