A magyar parasport aranykorát éljük! – Beszélgetés Szabó Lászlóval, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnökével (PS-exkluzív!)

Az idei esztendő nemcsak az ép, de a parasportolók számára is olimpia év volt. Az idei paralimpiai játékokat úgyszintén Párizsban rendezték, és az épek olimpiájához hasonlóan itt is kitűnően szerepelt a magyar csapat. Szabó Lászlót, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnökét azonban nem pusztán csak az idei játékok magyar eredményeinek értékelérésre kértük, de arra is, hogy mutassa be nekünk, merre tart a fogyatékkal élők sportja és azon belül a magyar parasport.

– Milyen érzésekkel várta az idei Paralimpiai Játékokat? Voltak-e előzetesen valamiféle aggályok, kérdőjelek?

– Félelmeim, aggályaim nem voltak. Kétszer is jártam Párizsban a paralimpia előtti egy év alatt, láttam, hogyan készülnek és a kollégáim is folyamatosan kapcsolatban voltak a szervezőkkel. Tudtuk, hogy nagy baj nem lehet, az apróbbakat pedig megoldjuk. Szakmai értelemben kilencven százalékos biztonsággal tudtuk, hogy melyik versenyzőnk mit fog elérni, és valóban csak tíz százaléknyi volt az, amennyit a körülmények, a sport mindig meglévő bizonytalansága befolyásolt. Csodás sportcsapatunk van. Talán, ha mégis említenem kellene kérdőjelet, akkor a nyilvánosság elérése volt egy ilyen terület. Abban ugyanis előzetesen nem lehettünk egészen biztosak, hogy a magyar nyilvánosságot olyan erővel tudjuk-e elérni, ahogyan terveztük, de végül ebben sem csalatkoztunk. Soha annyian nem követték, szerették és tisztelték a magyar parasportot, mint Párizs alatt és után.

– Mely versenyszámok okozták a legnagyobb meglepetést, hol született olyan eredmény, amellyel előzőleg nem kalkuláltak?

– Az érmes sportolóink mindannyian kitettek magukért, az eredményeik magukért beszélnek. 15 érmet szerzett 5 sportágban 13 sportoló, egytől-egyig jár nekik a gratuláció. A helyezettek közül Tunkel Nándor erőemelésben elért negyedik, Mocsári Bence triatlon ötödik és Rescsik Csaba sportlövészetben elért ötödik helyezése volt különleges élmény számomra. Kimaxolták a lehetőségeiket és a tudásukat, ráadásul az utóbbi két srác még nagyon fiatal, szenzációs sportolók lesznek. Azt kértem a sportolóktól, hogy a hazaérkezés után mindannyiuk szemében az legyen: mindent megtettem! Belenéztem a szemükbe Budapesten: ezt láttam.

– Tizenöt éremmel zártuk a játékokat. Bár, ha valahol, akkor a paralimpián hatványozottan igaz, hogy nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos, azért a tizenöt érem – közte öt arany – kiemelkedő eredménynek tekinthető. A százhatvankilenc résztvevő nemzet közül a huszonhatodik helyen zárni igazán figyelemre méltó szereplés. Van-e bármiben hiányérzete?

– Van, és csak félig-meddig viccelek. Hatvannyolc versenyszámban indultunk és – ezt ki is mondtam a csapat eskütételi ünnepségén – hatvannyolc aranyéremért mentünk. És ez nem pusztán egy geg volt a részemről, mert szeretném, ha a magyar sport így gondolkodna. Mi mindig mindent meg akarunk nyerni. A professzionális versenysportban csak így szabad gondolkodni. Vagyis amíg nem nyerünk meg mindent, addig nekem lesz némi hiányérzetem.

– Milyen sportdiplomáciai eredményeket emelne ki a másfél hetes rendezvény idejéről? Történtek-e sportszakmai együttműködések, köttettek-e valamilyen megállapodások?

– A sportdiplomáciában mi elsőként Európára koncentrálunk. Az Európai Paralimpiai Bizottság működését sikerült jobbá tennünk, ebben aktív részünk van, a holland elnökkel, a lengyelekkel, a litvánokkal, a svédekkel, az angolokkal közösen. Urr Anita, a Magyar Paralimpiai Bizottság főtitkára az európai szövetség elnökségi tagja is. A kontinensünk egység és lobbi tekintetében le volt maradva Ázsiához, Afrikához és Óceániához képest. Ezen változtattunk. Ezután van dolgunk más kontinensekkel: tartalmas megbeszéléseink voltak amerikai, ázsiai országokkal, meglátjuk, lesz-e érdemi haszna ezeknek a tárgyalásoknak. A munka nem áll meg, ősszel még utazom Lisszabonba és Zágrábba, zakatolunk tovább.

– Egy kellemetlen témát is érinteni kell, mégpedig a helyszíni anomáliákat: a “normál” olimpia kapcsán problémás volt sok sportoló szállása és étkezése, kétségbeejtő volt a Szajna vízminősége és voltak, akik panaszkodtak az ételek minőségére is. Önök szembesültek-e hasonlókkal a paralimpia idején?

– Őszinte leszek: a Szajnával kapcsolatos problémát én egy kicsit kreált ügynek látom. Mocsári Bence paratriatlonistánkat kérdeztem a verseny után, hogy minden rendben van-e. Meghúzta a vállát, majd közölte, hogy úszott ő már ennél pocsékabb vízben is. A triatlonisták és a nyílt vízi úszók kemény sportolók, nem esnek kétségbe semmitől, a vízminőségtől sem. A franciák hoztak egy politikai döntést: a Szajna megtisztításának ügyét belevették az olimpiai/paralimpiai projektjükbe. Keményen végigvitték, politikailag érthetően.

Az étel valóban nem volt ötcsillagos a falu menzáján, mindkét nagymamámé több klasszissal lepipálta azt, de én is ettem ott jó párszor, és mégis életben vagyok.

Ez egy sportverseny, ahol nincsenek luxuskörülmények és ahol strapabíró sportolók vannak: a mieink nem nyávognak, nem hisztiznek.

Sulyok Tamás köztársasági elnök is a helyszínen szurkolt honfitársainknak. Fotó: Magyar Paralimpiai Bizottság

– Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár éppen a közelmúltban nyilatkozta, hogy zajlanak a sportági szakszövetségekkel való egyeztetések az idei nyári olimpia eredményeinek értékelése kapcsán. A parasportban is készül-e ilyenkor egyfajta számvetés, s ha igen, akkor milyen eredményeket hozhat egy ilyen összegzés?

– Igen, hogyne. A sportági szövetségek beszámolóiban ott van a parasport is, és a megbeszéléseken mi is képviseltetjük magunkat. De lesz saját értékelésünk is, csak megvárjuk az államtitkárságot, ez a helyes menete a dolgoknak. Nem csak a 2028-as los angeles-i, de a 2032-es brisbane-i paralimpiát is terveznünk kell már. Azok a sportolók, akik ott érmesek, helyezettek lesznek, már sportolnak valahol az országban.

– Mindent egybevetve és a paralimpiát is figyelembe véve: merre tart a parasport és azon belül a magyar parasport-élet?

– Lokális csúcson.

A magyar parasport aranykorát éljük és a mostani Magyar Paralimpiai Csapat a parasport Aranycsapata. Sőt, a tokiói játékok sikere után inkább azt mondom: Aranycsapat Plusz.

A párizsi paralimpia magyar érmesei. Fotó: Magyar Paralimpiai Bizottság

Soha ennyi pénz, figyelem és szakmaiság nem volt a magyar fogyatékos sportban. De látjuk, hogy micsoda dinamika van a világsportban: mindenki dübörög, pénzt, energiát, lobbit önt bele a saját nemzeti sportjába, és ez alól nem kivétel a parasport sem. Nincs megállás, egy napra sem. Olyan ez, mint a kajak: ha megállsz verseny közben, dupla erő kell, hogy utolérd azokat, akik lendületben vannak. Emiatt hatalmas kihívás előtt állunk, mert óriási munka lesz megtartani a pozícióinkat. Úgy vélem, ez az olimpiára és a paralimpiára egyaránt igaz. Büszke vagyok arra, hogy ennek a részese lehettem és lehetek. És legyen minden magyar büszke arra, hogy a fogyatékos sportolóink alkotó, eredményes és sikeres részei a magyarok nemzeti közösségének!

Vezető kép: Magyar Paralimpiai Bizottság.