Az Európai Parlament (EP) szociáldemokrata frakciójának magyar tagjai szerdán aláírásukkal támogatták a zöldpárti EP-frakcióban tevékenykedő Jávor Benedek (Együtt-PM) képviselő kezdeményezését, amely arra irányul, hogy jelöljék Szaharov-díjra a magyarországi Ökotárs Alapítványt.
Szanyi Tibor és Ujhelyi István (MSZP), illetve Molnár Csaba és Niedermüller Péter (DK) közös nyilatkozata szerint ezzel is szolidaritásukat kívánják kifejezni mindazon civil szervezetekkel, amelyeket “az orbáni rezsim politikai kereszttűz alá vett”.
“Orbán Viktor és a Fidesz-kormány az egyik utolsó demokratikus védvonalat, a független civil szférát is erőszakosan fel akarja számolni Magyarországon, aminek hangosan és határozottan megálljt kell parancsolni” – hangsúlyozták nyilatkozatukban az EP szociáldemokrata frakciójának politikusai.
A Szaharov-díjat évente ítéli oda az Európai Parlament az emberi jogok, a szólásszabadság és a demokratikus értékek védelméért kifejtett kiemelkedő tevékenység elismeréseként. Ahhoz, hogy valaki a jelöltek közé kerüljön, legalább negyven EP-képviselő aláírása szükséges.
mti
Facebook
Twitter
YouTube
RSS