Minden jel arra utal, hogy ismét sikerült a magyar érdekek érvényesítése Brüsszelben. Sajtóértesülések szerint az uniós vezetők meghátráltak Orbán Viktor kiállásával szemben, és letesznek az olejembargó tervéről, vagy legalábbis a Budapest által támogatott módosításokhoz igazítják annak bevezetését. Várjuk a balliberális média magyarázatát arra vonatkozóan, hogy ez miért nem jó nekünk és miért vesztett mégis a kormányfő.
Nagyon frusztráló látni, hogy miközben a hatodik uniós szankciós csomag mintegy 90%-áról megegyeztünk, mégsem tudunk haladni az elfogadással, mert az olajembargó ügyében Magyarország vétóval fenyeget, ezért felmerült az az ötlet, hogy ezt a kérdést kivesszük és egyelőre félretesszük a szankciós csomagból és úgy haladunk
– jelezték a radikális tervet név nélkül uniós diplomaták a Politicónak. Az egyikük ezt a felmerült tervet annyiban máshogy mondta el: lehet, hogy az olajembargós tervnek csak a vezetékes szállításra vonatkozó részét vennék ki a csomagból, hiszen azt a magyar kormány is támogatná, hogy a tengeri szállítású orosz kőolajat és finomított termékeket betiltsák.
Egyelőre nem világos, hogy a ma reggeli rendes uniós nagyköveti ülésre milyen terv kerül az asztalra, illetve egyáltalán a szankciós csomagról tárgyalnak-e, vagy majd megint a hétvégén hívnak össze ülést (múlt héten vasárnap volt nagyköveti ülés, ami után hétfőn Budapestre repült Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök egyeztetni). Az viszont biztos, hogy ha a fenti úton, tehát a szankciós csomag legerőteljesebb részének félrerakásával haladna az EU, az nagyon rosszul nézne ki és egyértelműen mutatná, hogy milyen nehézkesen tud az unió előre lépni a szavak szintjén sokszor hangoztatott irányba, miszerint alá kell ásni az orosz vezetés bevételeit, hogy ne tudják sokáig folytatni a háborút – írja a Portfolio.
Az elmúlt napokban összességében afelé mutattak a jelek, hogy nemcsak időbeli engedményt kapna a magyar és a szlovák kormány a vezetékes orosz olaj alóli embargóban (2024 végéig kinyújtanák számukra a határidőt), hanem a most véglegesítés alatt álló, az orosz fosszilis energiahordozókról való leválást segítő REPowerEU csomagból is számíthatna pénzekre a magyar energiarendszer átalakítására. Ezután jelezte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, hogy még mindig várják a Bizottság azon ajánlatait, amelyek mellett el tudnák fogadni a szankciós csomagot, de ha ilyen nem jön, akkor inkább továbbra is ragaszkodik a magyar kormány ahhoz, hogy a vezetéken érkező orosz olajat vegyék ki a szankciós csomagból időkorlát nélkül.
Forrás: Portfolio; Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
Facebook
Twitter
YouTube
RSS