A kommunikációs szakma 2020-ban is bizonyított, megmutatta, hogy a pandémia időszakában is lehet sikeres és előremutató marketingtevékenységet végezni. Ehhez viszont elengedhetetlen egy elhivatott csapat és persze a hálás közönség. Ezt támasztja alá a hatodik alkalommal megrendezett Marketing Diamond Awards – a Lounge Group közreműködésével versenye is, amely rekordszámú gyémántdíjazottal zárult. Hogy hogyan érintette a kisebb marketing büdzsével rendelkező aktivitásokat a pandémia időszaka, arról a nyertesek és két zsűritag mesélt.
A pandémia fenekestül felforgatta az eddig megszokott és bevált gyakorlatokat, így a szakmának ehhez alkalmazkodva gyorsan kellett reagálni, és a megváltozott fogyasztói igényekre szabni aktivitásait.
Az idei pályázók és idei pályázatok visszacsatolást adtak abban, hogy a piaci szereplők nemhogy nem torpantak meg vagy nem adták fel a vírushelyzet adta nehézségekben, hanem még nagyobb lendülettel, kreativitással és rugalmassággal álltak a megoldás útjára
– osztotta meg a tapasztalatait Hidvégi Krisztina, a Lounge Group médiaigazgatója.
Mind megbízói, mind pedig ügynökségi oldalról születtek sikeres és előremutató aktivitások. „Az Év Megbízója”, a Billingo Technologies Zrt. például a 12 kategóriából 11-ben jeleskedett, így rekordot állított fel. A cég marketingese, Sipos Zoltán elmondta, hogy bár szoftverfejlesztő cégként a home office nem hozott náluk nagy változást, más területek átalakításra szorultak:
Mi igyekeztünk a kampányainkat folytatni; nehéz gazdasági helyzetben fontos, hogy költsön, aki teheti, így még növeltük is a marketingköltéseinket. A termékfejlesztésben nem érintett minket az új helyzet, de például a reklámfilm-forgatásokat kompakt stábbal oldottuk meg, ahol pedig lehetett, ott mi távolról, otthonról figyeltük a forgatást live streamben, így a kontaktusszámot minimalizáltuk.
A neves szakmai zsűri idén is olyan szakemberekből állt össze, akik saját területükön kimagasló eredményt értek el. Klausz Melinda, “Az Év Marketing Nagykövete” különdíjas Klausz Social Group ügyvezetője szerint
fontos a szakmai megmérettetés időről időre, hogy visszacsatolást kapjunk olyan emberektől is, akik ugyanezekben a témákban mozognak, átlátják, mi van a piacon, és megmutatják, hogy a piaci versenyben hol állunk.
A Marketing Diamond Awards nem titkolt célja továbbá az is, hogy ösztönözze a szakembereket és elterjessze a jó gyakorlatokat. Hinora Ferenc, a Marketing Szövetség és az MDA elnöke a díjjal kapcsolatban így összegezte gondolatait:
2015-ben hívtuk életre a versenyt azért, hogy a kisebb piaci szereplőknek is tudjunk teret adni a kisebb marketingbüdzséből megvalósuló marketingaktivitások számára. Az elmúlt 5 év bizonyította azt, hogy fantasztikus munkát tudnak letenni ezek a szereplők is. Voltak olyan pályázók, akik rengeteg nevezést adtak be és szinte 100 százalékos sikerrel dolgoztak. Ez azt jelenti, hogy komplex marketingtevékenységet végeztek.
A nívós elismerés és gyémántdíj mellett a nyertesek a Lounge Group különdíjában is részesültek idén.
Ez egy hihetetlenül nagy megtiszteltetés, hogy ügynökségi és hirdetői oldalon is a legnagyobb szereplők mellé állhatunk. De nemcsak megtiszteltetés, hanem óriási felelősség is, hogy az életükben részt vehetünk. Akkor tudunk a leghitelesebben felelősségét vállalni a szakmai életükben, fejlődésükben, hogyha a 2004 óta gyűjtött tapasztalatunkat, tudásunkat megpróbáljuk számukra átadni
– tette hozzá Hidvégi Krisztina.
A Marketing Diamond Awards ez év szeptemberétől is várja a pályázatokat, addig is érdemes visszanézni az idei év összefoglaló videóját a Lounge Group weboldalán.
Forrás/fotó: MDA
Facebook
Twitter
YouTube
RSS