A migrációs és menekültpolitikának szigorúan nemzeti hatáskörben kell maradnia, a világ országainak pedig kölcsönösen tiszteletben kell tartaniuk az eltérő álláspontokat a bevándorlás kérdésében – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának ülésén, Genfben.
Magyarország nem kíván semennyit sem feladni nemzeti kompetenciájából a migrációs és menekültpolitikát illetően, azonban konstruktív párbeszédre törekszik a nemzetközi partnerekkel
– hangsúlyozta a tárca szerint a külügyminiszter. A közlemény szerint kiemelte, hogy a nemzetközi beavatkozás afganisztáni kudarca nyomán újabb bevándorlási hullámokra kell készülni, és ezek a koronavírus-járvány idején nemcsak biztonsági, hanem egészségügyi kockázatokat is jelentenek. Mint mondta, az emberek Európában jól emlékeznek a 2015-ös válságra, amikor milliók érkeztek a kontinensre, így Magyarország határait is mintegy 400 ezren lépték át illegálisan. Hozzátette:
Nyugat-Európában a társadalmi integrációs projektek teljes kudarcot vallottak, több helyen párhuzamos társadalmak jöttek létre.
A segítséget kell vinni és nem a bajt idehozni
Szijjártó Péter beszámolt arról is az ENSZ ülésén, hogy a magyar kormány álláspontja két pilléren nyugszik.
Egyrészt a nemzetközi jog teljes körű tiszteletén, másrészt azon az alapelven, miszerint a segítséget kell oda vinni, ahol arra szükség van, és nem a bajt kell idehozni. A nemzetközi jog világosan fogalmaz: ha valaki menekülésre kényszerül, akkor joga van ideiglenesen az első biztonságos országban maradni. Ahhoz azonban nincs joga, hogy békés, biztonságos országokon átkelve maga válassza ki az úti célját
– húzta alá.
Nem adunk menedékjogot annak, aki megsérti a határainkat bármelyik irányból
– tette hozzá. A miniszter szerint ahelyett, hogy otthonuk elhagyására bátorítják az embereket, a helyben maradást kellene támogatni, ott megfelelő körülményeket teremtve. Ezzel kapcsolatban rámutatott, hogy Magyarország már nagyjából 250 ezer közel-keleti és afrikai kereszténynek segített abban, hogy ne kelljen elhagynia a lakóhelyét. Mintegy 70 millió dollárból házakat, iskolákat, templomokat építettek újra a Hungary Helps program keretében. Végezetül leszögezte: Magyarország tiszteletben tartja, hogy bizonyos államok támogatják a bevándorlást, és hajlandók több migránst befogadni, de cserébe elvárja, hogy ne akarják rákényszeríteni mások az álláspontjukat.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Facebook
Twitter
YouTube
RSS