Erkölcsileg erősen megkérdőjelezhető, és megmagyarázhatatlan az, hogy miközben Schmitt Pál, Gyurcsány Ferenc és Semjén Zsolt ügye, vagy hírbe hozása óta kvázi inkvizíciót indítottak Magyarországon a végzős egyetemi hallgatók plágiumgyanús dolgozatai ellen, és a legtöbb egyetemen tűzzel-vassal harcolnak a lopott elemek kiirtásáért a diákéveket lezáró dokumentumból, a Miskolci Egyetem rektori bársonyszékét egy olyan professzor foglalhatja el, aki pályázatát másolt elemekre építette. A kandidáló Barkai László dolgozata ugyanis kísértetiesen hasonlít Bódis József pécsi egyetemvezető korábban beadott nyertes dokumentumára. A PestiSrácok.hu a klasszikus, empirikus eszközhöz nyúlt: félretéve a kirobbant nyilatkozatháború pro és kontra vádjait összevetettük a két munkát és megállapítottuk, hogy Barkai László rektori pályázata húsz százalékban teljes, szó szerinti egyezést mutat Bódis József anyagával, hetven százalékban pedig szerkezeti, tartalmi egyezést fedeztünk fel a két dokumentum között. FRISSÍTVE: Az egyetem szenátusa szerdán gyakorlatilag kiütötte az ügyeskedő jelöltet.
ÁBRAHÁM KATA – PestiSrácok.hu
Igen jól fizető, kényelmes állás, hatalmi pozíció, presztízserejű poszt, busás juttatásokkal, full extrás szolgálati autóval, telefonnal – egyáltalán nem csoda, hogy komoly csatározások kezdődtek Miskolcon az egyetem rektori székéért. E cikkben nem szeretnénk megkérdőjelezni Barkai László rektorjelölt, a Miskolci Egyetem Egészségügyi Karának dékánja, a Magyar Diabetesz Társaság elnöke, valamint a Magyar Tudományos Akadémia tagja szakmai kvalitásait, azonban régi matematikatanárom kedvenc mondásával élve “olybá tűnik”, hogy a dékán úr a rektori pályázat elkészítésekor a rövidebbik utat választotta. Lássuk a tényeket!
Barkai László egy olyan pályázattal kívánja átvenni az irányítást a Miskolci Egyetemen, amely szó szerinti egyezéseken túl átfogalmazott részeket is tartalmaz Bódis József pécsi egyetemvezető korábban beadott nyertes pályázatából. A PestiSrácok.hu Barkai László anyagát, és Bódis József pécsi egyetemvezető korábban beadott nyertes pályázatát is megszerezte és górcső alá vette. Tehát azt állítjuk, húsz százalékban azonos, hetven százalékban pedig szerkezeti, tartalmi egyezést fedezhető fel a két iromány között. Amíg például Bódis József ezt írta a 2010-es rektori pályázatában, hogy „véleményem szerint a rektor úgy tud hozzájárulni a gazdasági stabilitás megteremtéséhez, hogy „helyzetbe hozza” a hallgatókat és az oktatókat, olyan pályázati rendszert működtet, mely sikeresen szolgálja a fejlesztéseket, olyan kapcsolati (hazai és nemzetközi) rendszert működtet, mely a tudományos és oktatási céljaink elérését, továbbá a minőségi humán erőforrás gazdálkodásunkat és utánpótlásunkat szolgálja” , addig Barkai így ír: „véleményem szerint a rektor első számú feladata a gazdasági stabilitás megteremtésében akkor valósul meg, ha „helyzetbe hozza” a hallgatókat és az oktatókat. Olyan pályázati rendszert működtet, mely sikeresen szolgálja a fejlesztéseket, olyan kapcsolati (hazai és nemzetközi) rendszert alakít ki, mely a tudományos és oktatási céljaink elérését, továbbá a minőségi humán erőforrás-gazdálkodásunkat és utánpótlásunkat szolgálja”.
A további felfedezés örömét meghagyjuk a kedves olvasónak, garantáljuk, hogy érdekes olvasmányélményben lesz részük. A két pályázat egyezésében azonban adunk némi támpontot. Barkai anyagának 32. oldalát érdemes összehasonlítani Bódis pályázatának 28. oldalával. Ugyanígy a 33. kontra 29.-, a 43. kontra 24.-, 49. versus 31. oldalt ajánljuk figyelmükbe. A Miskolci Egyetem nemzetközi kapcsolatairól szóló, 52. oldalon olvasható elképzelést is érdemes összevetni Bódis József dokumentumának a 30. oldalával. Érdekes, hogy Barkai ugyanazt gondolja az átlátható struktúrájú és vezetői felépítésű egyetemről, mint pécsi kollégája. Több ez, mint véletlen. Egy végzős egyetemista több év eltiltással, és súlyos meghurcoltatással lakolna e plágiumért, Barkai Lászlót viszont meg sem rendíti a helyi és országos sajtóban már napok óta citált leleplezés.
“A saját vízió egy rektorjelöltnél elengedhetetlen”
A rektori pályázat eredetiségének követelményeiről a Magyar Rektori Konferenciától kértünk segítséget. „Két rektori pályázatot is készítettem már, miután immár a második ciklusomat töltöm a Budapesti Gazdasági Főiskola rektori pozíciójában. A rektori pályázatoknak minden esetben van egy tematikája, egy váza, amelyet a fenntartó ír elő. A kandidáló a helyzet értékelésével kezd, pontosan rögzíti a statikus állapotot, és azt, hogy honnan, hova kíván eljutni. A pályázat lelkét a stratégiai célkitűzések jelentik. Ezen belül részletesen ki kell térni az oktatás, a kutatás, a humán erőforrás-gazdálkodás, az intézményfejlesztés kérdéseire. Ki kell jelölni azt az utat, amelyen egy rektor végig kíván menni a munkássága során” – mondta kérdésünkre Sándorné Dr. Kriszt Éva, a Budapesti Gazdasági Főiskola rektora, a Magyar Rektori Konferencia társelnöke. Hangsúlyozta, saját vízióval, misszióval és filozófiával kell rendelkeznie egy rektorjelöltnek, amelyek a pályázatában is megjelennek. „A rektori pályázatnak saját ötleten kell alapulnia, és mindenképpen intézményspecifikusnak kell lennie” – szögezte le Sándorné Dr. Kriszt Éva.
Azt az olvasóra bízzuk, hogy egy másolt elemeken alapuló rektori pályázat milyen mértékben számít saját ötletnek. A Miskolci Egyetem szerint persze szó sincs plágiumról, miután Barkai László engedélyt kapott Bódistól az anyag használatára, a rektori pályázat pedig nem esik a szerzői jog alá.
A pályázatoknál nem elvárás a hivatkozás?
A PestiSrácok.hu Bódis Józsefet, a Pécsi Tudományegyetem rektorát is megkereste az üggyel kapcsolatban, aki kérdésünkre kijelentette, megkereste őt Barkai professzor, és engedélyt kért arra, hogy a pályázatából néhány szerkezeti és tartalmi elemet kiragadjon, és a maga pályázatában használhassa. „Természetesen engedélyt adtam a pályázatom felhasználására, először szóban, majd írásban is” – mondta Bódis József. Kifejtette, tudományos művek tekintetében az az eljárás, hogy a szó szerinti idézeteket feltüntetjük, hivatkozunk rá, de a pályázatoknál ez nem elvárás. „A pályázat szóbeli ismertetése, kifejtése során illik ismertetni, elmondani, hogy milyen forrásokat használtunk a dokumentum megírásakor. Minden bizonnyal ezt Barkai László is megtette, vagy megteszi” – fogalmazott a Pécsi Tudományegyetem rektora. Leszögezte, nem tesz jogi lépéseket, amiért Barkai László több elemet is az ő korábbi rektori pályázatából másolt.
Olvasva a Miskolci Egyetem Etikai Kódexét, az intézmény szenátusa hozhat olyan határozatot, hogy Barkai László etikai vétséget követett el, és megsértette az egyetem előírásait. Az egyetem szabályzata úgy rendelkezik, „a felhasznált forrást meg kell jelölni, ha valaki más írott vagy szóbeli közleményéből akár csak egy rövid részt is szó szerint idéz, ha valaki más írott vagy szóbeli közleményéből szabadon összefoglalva idéz, parafrazál, vagy ha valaki más valamely gondolatát, véleményét, elméletét (modelljét stb.) felhasználja”.
Barkai László ráadásul álláshalmozó. Amellett, hogy jelenleg a Miskolci Egyetem dékánja, a megyei kórházban, és a debreceni kórházban is dolgozik. „Dr. Barkai László is oktat, amely tevékenységet a kórház külön engedélyével végzi” – mondta kérdésünkre Dr. Csiba Gábor, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház főigazgatója. Hozzátette ugyanakkor, hogy az egy más helyzet lesz majd, ha adott esetben Dr. Barkai László lesz a Miskolci Egyetem rektora, miután akkor már az egyetemi állásról lesz szó. „Nem rajtam fog múlni, hogy továbbra is gyógyíthasson a kórházban Barkai László. Amennyiben az egyetem, mint munkáltató engedélyezi Barkai Lászlónak a gyógyítást és az orvoskodást, abban az esetben továbbra is helye lesz az intézményünkben” – tette hozzá Dr. Csiba Gábor.
A Miskolci Egyetem szenátusa szerdán véleményezi a benyújtott pályázatokat, az új rektort májusban nevezik ki. A plágiumtól megtisztított egyetem cím elérése is az új rektor feladata lesz….
Frissítve (az MTI tudósítása alapján – március 6., szerda, 19:46):
“A rektori tisztségre az egyetem három kari vezetője, professzora nyújtotta be pályázatát. A Miskolci Egyetem szenátusa a pályázatok alapján szerdán Illés Bélának 21, Palotás Árpád Bencének 8, Barkai Lászlónak pedig 7 szavazatot adott. Ezt a rangsort az Emberi Erőforrások Minisztériumába juttatja el az egyetem, a miniszteri döntés májusban várható. A Miskolci Egyetem új rektora a pályázati kiírás szerint 2013. július 1-jén veszi át az intézmény vezetését. “
Letölthető:
Barkai László miskolci rektori pályázata
Bódis József pécsi rektori pályázata
Facebook
Twitter
YouTube
RSS