A nacionalizmus Európában ismét kísértő szelleme a fő ellenfél a májusi európai parlamenti (EP-) választás kampányában – jelentette ki Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) csúcsjelöltje hétfőn Berlinben. A bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa a törekvéseit ismertető tájékoztatóján kiemelte, hogy a második világháború óta most fenyegeti a legnagyobb veszély Európát, külső és belső erők egyaránt az Európai Unió szétzilálására törekednek.
Németországban az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű ellenzéki párt politikája mutatja meg, mit is jelent a nacionalizmus – jelentette ki Weber, kiemelve, hogy az AfD Németország Brexit-pártja, vagyis az a politikai erő, amely szembeszáll az európai integrációval. Az AfD folyton a nemzetek Európájáról beszél, de szavai mögött a pőre egoizmus és nacionalizmus húzódik meg, ezért az Európa-párti erők központi feladata az elhatárolódás ezektől a jobboldali erőktől szerte Európában. A politikus hangsúlyozta, hogy az EPP erős nemzetállamokat akar, de az a meggyőződése, hogy a nemzetállamok a globalizált világban csak egy erős, egyesült Európában lehetnek erősek. Manfred Weber szavai szerint az EPP választási kampánya optimista lesz, az eredményekről szól majd. A politikus Európa legutóbbi válságának – a 2015-ös menekülthullámot nem említve – a 2008-ban elmélyült globális pénzügyi-gazdasági krízist nevezte, és kifejtette, hogy tíz év alatt tizenhárommillió új munkahely jött létre, az EU-tagállamok összesített államháztartási hiánya a GDP arányában számolva 0,9 százalékon, messze a három százalékos EU-s határérték alatt van, a gazdasági növekedés pedig meghaladja a két százalékot. Mindez azt jelzi, hogy Európa leküzdötte a válságot és sikerre vezetett az az út, amelyet az EPP megmutatott. Ezért éppen az optimizmust, a bizakodást helyezik a kampány középpontjába, azt az üzenetet, hogy nagy válságokon is úrrá tudunk lenni, ha összefogunk – hangsúlyozta Manfred Weber.
Az EPP-nek világos programja is lesz, amely egyértelműen tartalmazza majd a többi között azt, hogy a jobbközép erőket összefogó pártcsalád szerint véget kell vetni az illegális migrációnak, de folytatni kell a valóban segítségre szoruló, elesett menekültek támogatására szolgáló áttelepítési programokat – tette hozzá. Kifejtette: elképzelése szerint a kampánynak arról is szólnia kell, hogy “az EU jobb hellyé teszi a világot, ezért az EPP-nek azt az ígéretet kell tennie a választóknak, hogy ha ránk szavaztok, összefogunk minden erőt, minden tudást, szakembert, adatot és pénzt, és kidolgozunk egy mestertervet a rákbetegségek ellen, hogy Európa legyen az első kontinens, amely megtalálja a választ ezekre a betegségekre, amelyek az európai lakosság negyven százalékát fenyegetik”. Az EPP és a Fidesz viszonyáról szóló kérdésekre válaszolva kiemelte: azt az elvet követi, hogy az alapjogok ügyében egyetlen tagállamnak sem jár kedvezmény, és támogatja Günther Oettinger német uniós biztos azon gondolatát, miszerint az alapjogi kérdéseket a jövőben össze kell köti Európa pénzügyeivel, hogy a közösség szankciókkal sújthassa az alapjogokat megsértő tagjait. Weber ugyanakkor párbeszédre törekszik, amihez az európai pártcsaládok révén rendelkezésre álló fórumokat is használni kell. Túl sok erő akarja szétszakítani Németországot és Európát, én viszont hidakat akarok építeni – mondta Manfred Weber. Hozzátette: az idén nyáron nem Budapesten, hanem Bukarestben voltak tömegtüntetések a kormány tevékenysége miatt, Máltán és Szlovákiában pedig meggyilkoltak tényfeltáró újságírókat. Ezeket a tagállamokat szociáldemokrata vezetésű kormány irányítja, mégsem követeli, hogy zárják ki a pártokat a szociáldemokraták EU-s pártcsaládjából, mert a párbeszédet fenn kell tartani – fejtette ki Manfred Weber. Arra a kérdésre, hogy miért nem pályázza meg a CSU elnöki tisztségét, elmondta, hosszú mérlegelés után úgy döntött, hogy az EPP-csúcsjelölti feladataira összpontosít és nem osztja meg erejét két nagy, egész embert követelő kihívás között.
Forrás: MTI; Fotó: PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS