Teljes hétvégére kiterjedő kijárási tilalommal várja az e hét végére eső ortodox húsvétot a Nyugat-Balkán; a gyülekezési tilalom miatt nyilvános istentiszteleteket sem lehet tartani.
A Szerbia előtt álló ortodox húsvéti hétvégén a korábbiaknál is hosszabb kijárási tilalomra lehet számítani. A szerb elnök bejelentése szerint péntek 17 óra és kedd 5 óra között lesz tilos az utcára lépni az országban élőknek. Aleksandar Vucic kedd este a szerbiai közszolgálati televízióban arról is beszélt, hogy “az utóbbi száz év legnagyobb gazdasági válságának vagyunk a szemtanúi”. Mint mondta, az ország vezetése arra fog törekedni, hogy legfeljebb három-, de inkább kétszázalékos legyen a gazdaság visszaesése. A Nemzetközi Valutaalap előrejelzése szerint a szerb GDP három százalékkal esik vissza 2020-ban, jövőre viszont akár 7,5 százalékos is lehet a növekedés. Szerbiában egy nap alatt 4054-ről 4465-re emelkedett az igazolt fertőzöttek száma.
Montenegró is szigorítana a kijárási tilalmon és a gyülekezési szabályokon az ortodox húsvét hétvégéjén. Az országos rendőrfőkapitány bejelentette, hogy az egyházi szertartásokat hívek nélkül kell megtartani. A szerb ortodox egyház montenegrói vezetőjét múlt vasárnap előállították, mert a tilalom ellenére nyilvános istentiszteletet tartott. A rendőrfőkapitány bejelentése szerint húsvétkor még szigorúbban járnak majd el a tilalom megszegői ellen. Montenegróban egy nap alatt az egy nappal korábbinál kilenccel több, 283 fertőzöttet regisztráltak.
Észak-Macedóniában sem lesznek nyilvános istentiszteletek, és teljes hétvégi kijárási tilalom lép életbe csütörtök délutántól kedd reggelig. Oliver Szpaszovszki miniszterelnök mindenkit arra kért, hogy tartsa be az előírásokat és maradjon otthon. Észak-Macedóniában keddről szerdára 854-ről 908-ra emelkedett az igazolt fertőzöttek száma.
Bosznia-Hercegovinában feltehetőleg már nem folytatódik az idei tanév, az iskolások online oktatás keretében vizsgáznak majd, és ennek alapján kapják meg érdemjegyeiket – írta a boszniai sajtó. A nyugat-balkáni országban 24 óra alatt 1037-ről 1083-ra nőtt a regisztrált fertőzöttek száma.
Koszovónak várhatóan mindaddig nem lesz új miniszterelnöke, amíg tart a járvány, habár Isa Mustafa, a tavaly októberi választás “második helyezettje” kedden bejelentette: akár azonnal hajlandó lenne átvenni a kormányfői tisztséget a bizalmi szavazáson elbukott Albin Kurtitól, amennyiben az államfő erre kérné. Az utóbbi 24 órában tízzel, 377-ről 387-re nőtt a regisztrált fertőzöttek száma a kis balkáni államban.
Forrás: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS