Matteo Salvini nem követett el bűncselekményt azzal, hogy 2019-ben belügyminiszterként megtagadta a kikötési engedélyt a tengerből kimentett migránsokat szállító spanyol civil hajótól – hirdette ki első fokú ítéletében a palermói bíróság péntek este.
Matteo Salvini, a Liga jobboldali olasz kormánypárt vezetője, jelenleg közlekedési miniszter és miniszterelnök-helyettes, a palermói Pagliarelli börtön bíróságának bunkertermében hallgatta a döntés bejelentését.
“Felmentettek, mert megállítottam a tömeges migrációt és védtem országomat. Éljen a Liga, éljen a józan ész, éljen Olaszország!” – írta közösségi oldalán. Matteo Salvini hozzátette, “a haza védelme nem bűncselekmény, hanem jog. Még határozottabban megyek előre.”
Megjegyezte, “veszített az, aki azt hitte, hogy a migránsokat politikai harc eszközeként használhatja fel, de most üres kézzel tér haza Spanyolországba”.
A nem jogerős ítéletet közel négy éve tartó büntetőeljárás után hirdette ki a bíróság. A vád hat év börtönt kért a volt belügyminiszterre, aki nem engedélyezte az Open Arms civil szervezet azonos nevű hajóján érkezett mintegy 140 illegális bevándorló partra szállását Lampedusa szigetén. A hajó három héten át vesztegelt a sziget partjainál az engedélyre várva.
A bíróság elnöke, Roberto Murgia közlése szerint Matteo Salvinit minden vádpont alól felmentették. A rövid indoklás úgy szólt, hogy a volt belügyminiszter nem követett el bűncselekményt, amikor feltartóztatta a spanyol hajót, és az sem számít bűncselekménynek, hogy nem engedélyezte a migránsok azonnali partra szállását. A részletes indoklást kilencven nap múlva közlik. Az Open Arms vezetője, Oscar Camps a bíróság előtt úgy nyilatkozott, mérlegelik a fellebbezés lehetőségét.
Giorgia Meloni miniszterelnök elégedettségének adott hangot a felmentő ítélet miatt. Hangoztatta, hogy a vád teljesen megalapozatlan volt, a határok védelme soha nem számíthat bűncselekménynek, és a kormány tovább folytatja az illegális bevándorlással és az emberkereskedelemmel szembeni fellépést.
A belügyminiszter, Matteo Piantedosi azt mondta, nem lehet ilyen módon vád alá helyezni egy kormány migrációs politikáját.
Az ellenzéki Demokrata Párt (PD) főtitkára, Elly Schlein hangsúlyozta, hogy tiszteletben tartják a bírósági határozatot, de továbbra is bírálják a jobboldal migrációs politikáját.
Vezető kép: Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes, infrastrukturális és közlekedési miniszter (j) ügyvédje, Giulia Bongiorno társaságában nyilatkozik a sajtó képviselőinek perének ítélethirdetése után egy palermói bíróságon 2024. december 20-án. Salvinit minden vádpont alól felmentették. MTI/EPA/ANSA/Igor Petyx
János
2024-12-21 at 07:39
Rossz hír. ☹️
A belaknak❗❗❗😊😊😊
Lehet csomagolni belak, Kárpáti, stb. Némelyek közületek rosszabbak, mint a migrik, több kárt okoztok lakóhelyeteknek, mint azok. Mert csak itt laktok, élősködtök, uszítotok …
Magyarország és az EU nem a hazátok, menjetek vissza a Közelkeletre vagy Afrikába a védenceitekhez❗
😠😡🤬
K
2024-12-21 at 07:35
“A palermói bíróság elsőfokú ítélete szerint Matteo Salvini nem követett el bűncselekményt a migránsok feltartóztatásával”
–Szuper, és ezzel maximálisan egyet kell érteni.
–De hogyan is süllyedhetett odáig ez az ügy hogy egyáltalán bíróság elé került?????
Mindaz,… hogy ez az ügy a bíróság elé került, súlyos szegénységi bizonyítvány arról a terrorról, amit a liberális diktatúra művel Olaszországban.
–Mikor fog megszűnni a liberális diktatúra Olaszországban, és hogyan???????
–Sajnos semmi reményt nem látok arra hogy az álkatolikus maffiózó liberális diktatúra megszűnik Olaszországban.
Sajnos a Katolikus Egyház nem tehet arról, hogy alávaló maffiózók, bűnöző liberálisok katolikusnak tetetik magukat Olaszországban.
gyá
2024-12-21 at 07:28
Nagy reményem Salvini.
Hazafi.
Belőlük kellene a Világon sokkal-sokkal több!!!!
NEM itt tartanánk!!!
Ergo
2024-12-21 at 06:55
Ez jó hír. Az már kevésbé sok jót sejtet a jövőre nézve, hogy egyáltalán perbe lehetett fogni valakit azért, mert kötelességét teljesítve a hazáját védte. Ezzel elütve a miniszterelnöki pozíciótól. A demokrácia nagy dicsőségére.
Márton
2024-12-21 at 06:14
Győzött az épeszűség ,a sok retardáltat kéne lecsukatni de a sötét kóterbe vízen meg kenyéren tengődtetni vagy még azon se!
Piroska
2024-12-21 at 05:58
Győzött a józan ész. A migrás-simogató, Soros által pénzelt civil szervezet mehet a francba.
túródóra
2024-12-21 at 05:53
Maga a vád is észbontó volt. A kommunista férgek teljesen szembemennek a normálisan gondolkodó emberekkel. Mi a céljuk ezzel a kommunista zsidóknak? Az anarchiateremtés? Miért akarják ezek anarchiába dönteni a világot állandóan, visszatérően ?