A francia fővárosban tartják a Patrióták Európáért pártcsalád első közgyűlését, amelyen a magyar miniszterelnök is részt vesz. Orbán Viktor a tárgyalás mellett az esti holland-magyar meccsre is készül, méghozzá Geert Wilders társaságában.
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke szombaton Párizsban részt vesz a Patrióták Európáért pártszövetség első közgyűlésén. A tanácskozáson elfogadják a kontinens szuverenista erőit tömörítő pártcsalád statútumát, és megválasztják tisztségviselőit.
A Patrióták európai parlamenti frakciója – a Fidesz részvételével – már korábban megalakult, és az EP harmadik legerősebb képviselőcsoportja lett. A találkozóról a közösségi oldalán is bejelentkezett a magyar kormányfő. Orbán Viktor úgy fogalmazott:
Este holland-magyar, de előtte Patrióták közgyűlés Párizsban. Geert Wilders barátommal már melegítünk!
Gál Kinga lett a pártcsalád alelnöke
Az esemény kapcsán Gál Kinga, a Fidesz európai parlamenti képviselője közösségi oldalán bejelentette: a Patrióták pártszövetség első közgyűlésén Párizsban a párt alelnökévé választották.
Köszönöm a megtisztelő bizalmat! Egy erős, hagyományaira büszke és szuverén nemzetekre épülő Európát építünk. Hiába próbál a baloldal minden eszközzel ellehetetleníteni bennünket, ha az emberek többsége velünk van. Elhozzuk a változást, amire szavaztak és újra naggyá tesszük Európát! Ebből a munkából oroszlánrészt fogok vállalni
– írta a Patrióták magyar alelnöke.
Forrás: MTI; Fotó: Facebook
Facebook
Twitter
YouTube
RSS