A háború befejezésével párhuzamosan el kell gondolkodni azon is, miként “téríthetők vissza mentálisan” is azok az emberek, akik most a Donyec-medencei szakadár területeken laknak – fejtegette Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken a Donyeck megyei Kramatorszkban tett látogatásakor.
Az államfő ismételten hangsúlyozta: a háború befejezésével párhuzamosan befektetéseket kell végrehajtani a Donyec-medencében, hogy “az ideiglenesen megszállt területeken élő emberek lássák, valóban változások mennek végbe az országban”. A másik, amiről szerinte gondoskodni kell, az a szakadár területeken élők megnyerése lelkileg is, amit meggyőződése alapján Kijev stabil nyugdíjkifizetésekkel és az ellenőrző pontokon való “kényelmes” átkelés biztosításával érhet el.
Zelenszkij pénteken munkalátogatásra érkezett a térségbe, ahol Kramatorszk és Szlavjanszk városok szakadár megszállás alóli felszabadításának ötödik évfordulója alkalmából tartott rendezvényeken vett részt, és bemutatta Donyeck megye általa aznap kinevezett új kormányzóját, Pavlo Kirilenkót. Az új kormányzóról Zelenszkij elmondta, hogy a Donyeck megyében született, 33 éves Kirilenko szülei és bátyja a szakadár területen maradtak, míg ő maga elköltözött onnan.
Nem szabad elfelejtenünk, hogy ott is ugyanolyan ukránok élnek, mint mi
– jegyezte meg Zelenszkij. Hozzátette, hogy Kirilenko “nem beszél bátyjával a köztük lévő politikai nézeteltérések miatt”.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Taccjana Zenkovics
Facebook
Twitter
YouTube
RSS