Három, korábban még egymással hellyel-közzel egyetértő politikai csoport is tüntetésre készül a nemzeti ünnepünkön Budapesten. A rendőrség azonban felhívja a figyelmet arra, a pandémia miatt hozott korlátozó intézkedések tartalmazzák, hogy tilos a csoportosulás, így a demonstráció is.
Aki a jelenlegi járványhelyzet alatt gyűlésen vesz részt, nemcsak jogszabályt sért, de komoly veszélynek teszi ki magát és hozzátartozóit – figyelmeztet a rendőrség, hozzátéve, szükség esetén a Budapesti Rendőr-főkapitányság a hatályos jogszabályok által biztosított keretek között fog szankciókat alkalmazni. A jogellenes gyűlésen résztvevők százötvenezer forintig, ismételt elkövetés esetén kétszázezer forintig terjedő helyszíni bírsággal sújthatók, ha pedig szabálysértési eljárás indul, a pénzbírság akár ötszázezer forint is lehet. Három, egymással korábban még hellyel-közzel egyetértő politikai csoportosulás szervezkedik a világhálón és tüntetni készül Budapesten. A vírustagadóként elhíresült Gődény György csoportosulása, a Toroczkai László vezette Mi Hazánk Mozgalom és az Ecsenyi Áron nevével fémjelzett Le Az Adók 75%-ával csoportosulás a lezárások, illette az előzetes információk szerint egymás ellen is demonstrálni kíván. A három csoportból egyértelműen Toroczkaiék a legszervezettebbek és a legnagyobbak. A Facebookon fellelhető adatok szerint a szervezkedők arra buzdítják híveiket, hogy egy-egy adott helyen demonstráljanak. A Covid–19 járvány megfékezése érdekében hozott rendkívüli intézkedések között azonban ott van, hogy tilos a gyülekezés. Ennek oka az, hogy az egészséghez való alaptörvényben biztosított jog felülírja a gyülekezési szabadság jogát.
Az internetes, törvénytelen szervezkedések miatt Tényi István szombaton feljelentést tett a Budapesti Rendőr-főkapitányságon gyülekezési joggal való visszaélés miatt, ismeretlen tettes(ek) ellen.
Az üggyel kapcsolatban megállapítható, hogy Magyarország kormánya 2020. évi november hó 10. napon 484/2020 (XI.10.) számon rendeletet hozott. A Korm. rendelet 5. § (1) bekezdés szerint tilos gyűlést szervezni, illetve tartani. A Kormány a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendeletet a 85/2021. (II. 27.) Korm. rendelettel módosította. A rendelet rendelkezéseit 2021. március 16-ig lehet alkalmazni
– érvel Tényi István feljelentésében, kiemelve, törvényeink szerint a gyülekezési jog gyakorlása nem valósíthat meg bűncselekményt vagy bűncselekmény elkövetésére való felhívást, valamint nem járhat mások jogainak és szabadságának sérelmével. A veszélyhelyzet kihirdetésével kapcsolatban Tényi megjegyzi, az Alaptörvény 53. cikk (1) bekezdésében egyértelműen rögzítést nyert három fogalmi elem: a kiváltó ok egyaránt lehet elemi csapás és ipari szerencsétlenség, ezeknek az élet- és vagyonbiztonság általánosan megfogalmazott veszélyeztetésén túl (ellentétben a korábbi szükségállapoti tényállás egyik lehetséges olvasatával) nincs tömegességi minősítési feltétele, a folyamat pedig a katasztrófa megvalósulásától a következmények elhárításáig tarthat. Mindez azt jelenti, hogy az érvényben lévő törvény szerint március 16-ig tilos tömegrendezvényeket tartani, tilos a demonstráció is.
Mint azt a Magyar Nemzet hatósági forrásból megtudta, a rendőrség – elsősorban a területileg illetékes BRFK – megfelelő létszámban és felszereléssel készen áll a törvényesség betartatására. A tiltott tüntetéseket a fokozatosság elvét betartva fel fogják számolni. Azok, akik tiltott rendezvényen vesznek részt, nagyon komoly pénzbüntetésre számíthatnak, a visszaeső törvénysértőkre szabálysértési eljárás, illetve akár büntető eljárás várhat.
Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS