A spanyol fasiszta párt alapítója, José Antonio Primo de Rivera exhumálása ellen tiltakozókat vett őrizetbe a rendőrség Madridban hétfőn.
A Szent Izodor temető bejáratánál a nap folyamán mintegy százan gyűltek össze arra várva, hogy a Franco-diktatúra politikai alapját adó, fasiszta eszmeiségű Falange párt vezetőjének földi maradványait átszállítsák a családi kriptába.
A szimpatizánsok falangista szimbólumokat lengetve, magasba emelt karral kiabálták a párt jelszavait, énekelték a falangisták himnuszát, éltették Primo de Riverát és bírálták sírjának áthelyezését.
A halottaskocsi érkezésekor néhányan megpróbálták áttörni a bejáratnál felállított kordont, hogy a jármű közelébe juthassanak. Többen összetűzésbe keveredtek a rendőrökkel, akik közrend megzavarása miatt három embert őrizetbe vettek.
Primo de Rivera koporsóját azért távolították el a Madrid melletti Elesettek Völgyének bazilikájából, mert a tavaly ősszel életbe lépett, úgynevezett demokratikus emlékezet törvény kimondja: a tisztelet kifejezése lenne, ha a diktatúra alakjai továbbra is megkülönböztetett helyszíneken nyugodnának.
Korábban ebben a székesegyházban volt eltemetve az egykori spanyol diktátor, Francisco Franco tábornok is, akinek sírját 2019-ben helyeztette át a kormány.
Spanyolországban 36 éven át, a spanyol polgárháború 1939-es befejezésétől egészen a tábornok 1975-ben bekövetkezett haláláig tartott Franco diktatúrája. Uralma, a monarchista-nacionalista jobboldali és a köztársaságpárti baloldali erők között zajló polgárháborút követően kemény megtorlásokkal kezdődött, több ezer embert bebörtönöztek, és legalább 30 ezret kivégeztek.
A Madridtól mintegy 50 kilométerre található, gigantikus kőkeresztjéről már messziről látható Elesettek Völgye a diktátor polgárháborús győzelmének jelképeként épült több ezer fogoly rabszolgamunkájával.
Később Franco odaszállíttatta a köztársaságiak oldalán elesettek holttesteit is a hozzátartozók beleegyezése vagy tudomása nélkül. Hivatalos becslések szerint 30 ezer embert temettek el ott, egyes történészek azonban úgy vélik, hogy valójában legalább kétszer annyian lehettek.
A köztársaságpárti áldozatok leszármazottai évek óta küzdenek azért, hogy szeretteiket exhumálhassák az Elesettek Völgyéből, amely mostanra visszakapta a korábbi, Cuelgamuros völgye elnevezést.
MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS