Nem jelentek meg az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által kezdeményezett csütörtöki egyeztetésen a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) vezetői és a hallgatói képviselői – közölte a minisztérium pénteken az MTI-vel.
Az ITM az SZFE vezetőit, a hallgatók képviselőit, valamint a fenntartást átvevő alapítványi kuratórium leendő tagjait egyaránt meghívta az egyetem modellváltásáról szóló egyeztetésre – idézi fel a közlemény. Mint közölték, az SZFE részéről csak a kancellár vett részt a megbeszélésen; az intézmény rektori feladatait ellátó vezetője egyéb elfoglaltságra hivatkozva, az egyeztetés kezdete előtt szűk két órával lemondta a részvételt. Az egyetem hallgatói önkormányzatának vezetője szintén az egyeztetéstől való távolmaradását jelezte. A találkozón az egyetem képviseletét ellátó kancellár tájékoztatta a minisztériumot és a kuratóriumot, hogy az SZFE részéről a szeptember 1-jei modellváltás zökkenőmentessége biztosított. Az alapítvány kuratóriumának képviselői tájékoztatást adtak a sikeres modellváltás érdekében tett előrelépésekről. Az ITM hangsúlyozza: az egyetemi modellváltás célja, hogy az eddiginél rugalmasabb és kiszámíthatóbb működési környezet kialakításával növelje a magyar fiatalok képzésének színvonalát. Az SZFE esetében az átalakítás elvárt eredményeként az ott tanuló és végző fiatalok színházművészeti, televíziós és filmipari esélyei, lehetőségei jelentősen javulnak – áll a közleményben.
Forrás: MTI; Fotó: SZFE Facebook-oldala
Facebook
Twitter
YouTube
RSS