Április második felében lehet reálisan előrehozott választás. Az elnökség döntése alapján a TISZA január 6-tól kampányüzemmódra vált – közölte Magyar Péter, a TISZA Párt elnöke csütörtökön az MTI-vel.
Magyar Péter úgy fogalmazott: most, hogy az újévi beszéde egyedi megtekintése elérte a 2 milliót “és a TISZA üzenete honfitársaink döntő többségéhez eljutott”, az alábbiakkal szeretné kiegészíteni a szilveszterkor elmondottakat.
Azt írta: előrehozott választásokat az Országgyűlés feloszlatásától számított minimum 70, de maximum 90 napra kell kitűzni.
Mi a TISZA-nál úgy számolunk, hogy amennyiben Orbán Viktor gyáván nem futamodik meg, úgy reálisan április második felében kerülhet sor előrehozott országgyűlési választásra
– tette hozzá.
Úgy folytatta, hogy a fentieknek megfelelően megtették a szükséges lépéseket a 106 legjobb egyéni országgyűlési képviselőjelölt kiválasztásának felgyorsítására és a leendő TISZA-kormány programjának véglegesítésére.
A TISZA elnökségének döntése alapján január 6-tól kampányüzemmódra állunk át, hogy minden tárgyi és személyi feltétel összeálljon a választás megnyeréséhez” – hangsúlyozta Magyar Péter.
Ahogy szilveszterkor elmondtam, életünk meccsére készülünk. A tét óriási: a családunk és a hazánk jövője
– jelentette ki a párt elnöke, aki szerint egy sikeres kampányhoz és választási küzdelemhez minden jóérzésű magyar ember segítségére szükségük lesz.
Mindenkit arra bíztatok, hogy a lehetőségeihez mérten anyagilag, vagy önkéntesként és szakértőként járuljon hozzá egy sikeres rendszerváltáshoz és az új Magyarország felépítéséhez. A TISZA minden magyar emberért küzd majd. A leendő TISZA-kormány pedig minden magyar embert egyenlő módon fog képviselni származásra vagy éppen pártállásra való tekintet nélkül
– olvasható a közleményben, amely szerint a “leendő TISZA-kormány minden olyan intézkedést megtart majd, amely az emberek érdekét és hazánk biztonságát és fejlődését szolgálja.”
Magyar Péter jelezte azt is, hogy rövidesen jelentkezik a részletekkel,
hogy ki milyen eszközökkel tud a leghatékonyabban hozzájárulni egy igazságos, őszinte, élhető és emberséges Magyarország felépítéséhez.
Egynek minden nehéz, sokaknak semmi sem lehetetlen. A haza minden előtt
– húzta alá.
Forrás: MTI, fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu
Sas
2025-01-02 at 22:55
megcsókolhatja a seggecskémet-a nem lesz korrupció, és mindenki boldog lesz– szövege után.
Sas
2025-01-02 at 22:44
A magyarok több évtized tapasztalata után nem fognak egy urbánus majomra szavazni-mivel felnőtt ember tudja, hogy már a közepes életszínvonal is bravúr, és épésszel csak undorodni tud az olyan pestiesen-urbánus majomtól, aki csodákat ígér-minden rétegnek.Ez bolond-ennyit mond erre a nép.Ez a pesti hülye többet ígér, mint Krisztus-pl., hogy nem lesz korrupció, és minden gyerek boldog lesz-ez egy pesti kretén.Nagyképű fasz.
Sas
2025-01-02 at 22:40
bela……mindig az adott ország szociológiai jellemzőihez kell alkalmazkodni…ergo a kaliforniai selyemmajom stílus itt kontraproduktív-ez egy vidékies közép-európai ország-nem hollywood…….beladrága.-Ez a hülye las vegasban tudna nyerni-itt nem.
Sas
2025-01-02 at 22:37
Logikailag kizárt, hogy a Tisza vezet-és soha nem is fog vezetni.Maga mp teljesen groteszk jelenség-fáziskéséssel másol -szétrongyolódott balfaszokat másol-és a megjelenése is groteszk-ilyen figura nem nyerhet ebben az országban-de még nyugaton sem nyerhetne-ez a link-urbánus-újgazdag aranyifjú stílus ott is sok lenne.Esetleg Kanadában lett volna némi esélye-itt-európában-ez az aranyifjú -buligyerek-mindentmegoldok -stílus abszurd.Az ország szociológiája miatt.Kaliforniában is sok lenne-itt a lakosság többsége egyszerű vidéki, és nem nagyvárosi kretén-unatkozvó balfasz..
oshon
2025-01-02 at 22:20
… a ‘the Man’ … a fosMan-gyikMan … a platformgyikkocska , a brusszelpitzi , a pedobulizo telorablocska , a befosott goreny – fuuujjjjjj a fold ala budos magyargyulolo csuszomaszo !
bl
2025-01-02 at 22:03
Annyiban Bélának lehet igaza, hogy előáll egy 1918-s helyzet, amikor régi rend felbomlik a vesztett háború miatt és azt hitte a nép, hogy majd jön az új (Károlyi-Kun Béla) és az majd jobb lesz. Csak éppen mindkettő a réginek a leghitványabb változata volt, ahogy most Peti is a leghitványabb változata a Fidesznek, a Fidesz NER-es, régi komcsi vágású változata.
Csak az nem látszik, hogy miért szavaznának rá több mint 50%-nyian, a Fidesz hívei biztosan nem, átlátnak rajta, ritka hitvány gigantikus blöff az egész.
Bela
2025-01-02 at 21:52
sanyó2025-01-02 at 21:25
Nézzûk a tényeket:
1) 2014 júni 9, 2 millió fidesz szavazó, 2.6 millió ellenzéki. Tisztán listás szavazás, így az eredmény megfelel a legnagyobb mintás közvéleménykutatásnak. Ez már 56%
2) júni 9 óta csak nőt a Tisza támogatottsága, a főnié meg csökkent, Ezt a kormány és a főni “szakértői” is elismerik. Így a 60% már alulbbecslésnek néz ki.
3) Az előző bejegyzésem felsorolása meg megadja a valódi bizonyítékot, hogy a főnid leváltása mellett van a társadalom >60%-a és ettől az összes fideszzombi, kitartott, rendszer kegyeltje összefostosta magát nem csak a főni! Ezért megy itt is az ajvékolás a fideszzombik részéről!
Hajrá B+:-)))
Zoltán
2025-01-02 at 21:30
Magyar Péter: „Mi a TISZA-nál úgy számolunk, hogy amennyiben Orbán Viktor gyáván nem futamodik meg, úgy reálisan április második felében kerülhet sor előrehozott országgyűlési választásra” .
Ha már ekkora arca van, ő is megfontolhatná a következő ajánlatot: „Mi itt az ideg-elme osztályon úgy számolunk, hogy amennyiben Magyar Péter gyáván nem futamodik meg, úgy reálisan a holnapi napon kerülhet sor az elmeorvosi vizsgálatára.”
Persze egy ilyen ajánlat el sem jutna Magyar Péter ingerküszöbéig. Mint ahogyan Magyar Péter fenti kijelentése sem jut el Orbán Viktor ingerküszöbéig. A hagymázos képzelgés a valóság meghódításáról ábrándozik, de a valóság nem vesz tudomást a hagymázos képzelgésről.
Egyébként Magyar Péter fenti gondolatai önmagukban is elegendőek ahhoz, hogy elmeorvosok vizsgálják meg, épelméjű-e még.
sanyó
2025-01-02 at 21:25
Bela2025-01-02 at 20:37
De amiket te felsoroltál abból, hogy jön ki a 60%????? Ne röhögtess már b+ :))
sorry
2025-01-02 at 21:22
Ha ezek valóban kampányolni akarnak 2026-ig, akkor mi hatalmasakat fogunk röhögni, minden nap. Ők pedig jól ki lesznek dögölve, lehet nem fogják végig bírni a meccset. ÉS elköltik Isten pénzét is 2026-ig.
Én
2025-01-02 at 21:01
Jólvan Petike, ügyes vagy
Nemzeti
2025-01-02 at 20:51
A fidesz azért nem mer előrehozott választást tartani mert 4/5-e van a Tiszának!
Csak a Tisza
2025-01-02 at 20:48
ELŐREHOZOTT VÁLASZTÁST!
Bandi
2025-01-02 at 20:48
Csak költsék a pénzt a semmire. Pártszervezet az nincs, csak a golyóvakaró, akinek viszont lételeme az önfényezés. Legalább nem unatkozunk.
Ugyanakkor legalább stresszben tartja a Fideszt, amire szükség is lesz az újabb 2/3-d miatt.
Ideje áttekinteni a különböző választott funkciók és/vagy közigazgatási pozíciók összeférhetetlenségét.
Bàstya elvtàrs
2025-01-02 at 20:37
Most néztem a YouTube – on csak röviden, de màr Minden balos médium ezt önti.
A FIDESZ-nek azért nem àrtana vigyàzni.
Az igaz, hogy ez az alak egy szocio-pszichopata degeneràlt barom, na de Zselé nem az? Habeck, baerbock és a többi sorosista szemétlàda, nem azok? Dehogy nem.
A Màsik ami büzlik, hogy tulajdonképpen egy egetverö marhasàgot mond, de a teljes balliberàlis média még nyomja is. Vagyis ezek valamire készülnek.
Szaros petit nagyon nyomjàk, a sorosista hàttérhatalom nagyon készül egy uj vàlasztàsra.
Vigyàzni, vigyàzni!!!!!!
Bela
2025-01-02 at 20:37
sanyó2025-01-02 at 20:28
Nézőpont és Századvég intézetek felmérései, a napi 6-8 MP cikk a PS oldalán, a HírTV és királyi TV csatornák folyamatos MP-vel foglalkozó “híradásai”, a megafostosok kirugása és kft-be való átszervezése, az exdigibemondó harcimódba kapcsolása, stb. Elég magas szaharacunami lehet és a 60% még tán kevés is!
bl
2025-01-02 at 20:36
A blöff következő lépése az előrehozott választás, melyet természetesen megnyernének, hiszen nem lesz.
sanyó
2025-01-02 at 20:35
Magyar Péter csak egy csicska, ugyanazok fizetik mint előtte MZP-t és ahogy MZP járt, MP is ugyanúgy fog. 2 millió(?) like a facebookon egy nagy kalap szart sem ér. Erre Jakab a legjobb példa. Őt is 100 ezrek lájkolták, most meg koldul, hogy beléphessen a Tiszába, mert különben mehet vissza dolgozni.
matrix
2025-01-02 at 20:30
Neandermüller Péter
2025-01-02 at 18:37
Agyhalott a remeny döglik meg utoljára de te meg elötte !n:))
Bár én szivesen élvezném a kormányváltást amikor a primitiv fajtád kétmarokkal szopja a soros buzi gayropa EU érték demokrácia és jogállamiságot magába!
Ès megkapják a Soros gayropa népcsere ´faj keverék kvota terv korbácsot !
Mert egy naiv buta tahó primitiv magyar agyhalott mást sem érdemel !
Páholyból élevezném amikor feléredtek a vágyvezerelt delíriumból a realitás és való világ talajára !
A cipötalpig csüngene naponta a naiv tudatlan balek pofátok !
Magyarországon az Internet csak naiv buta agyhalottakat meg buzikat csöves drogos alkesz IQ csöves lúzereket tenyésztett
Agyhalott az Orbán Fidesz fobiás agyhalál nincs ingyen !
süli
2025-01-02 at 20:28
Tiszás agyhalottaknak egy kis esélylatolgatás mi várható 2025-ben és a 26-os választásokra.
A Fidesznek tök mindegy mikor lesz választás 3/4-es győzelmet fog bezsebelni.
Miközben Friedrich Merz német kancellárjelölt egy amerikai-európai szabadkereskedelmi megállapodásban reménykedik ami nem lesz vélhetőleg, egy osztrák közgazdász szerint Brüsszelnek Orbántól kéne segítséget kérni a Trumppal való tárgyalásokhoz.
HA ha hihi.
Orbán helyébe kizsarolnám belőlük még a bőrük alatt lévő pénzt is,csak annyit hagynék nekik hogy éhen ne dögöljenek, hogy jövőre is meg lehessen őket fejni,ezért célszerű csak 1 éves kereskedelmi megállapodásokat kötni Trumpal, így sakkban tarthatók lesznek.
sanyó
2025-01-02 at 20:28
“magyarok ca. 60%-a már kormányváltást akar”
Ezt ki mondta Bélám, a kommunista közvélemény kutatók?
aladin
2025-01-02 at 20:19
Szaros Brüsszel Péter te hülye vagy, most néztem a képed a Magyar Nemzetben Weberrel, ugy álltok ott mint két f…….sz, már a kezedet is ugy tartod mint Weber a tanitó mestered. Most komolyan mondom te egy orvosi eset vagy.
Bela
2025-01-02 at 20:11
Xerxész2025-01-02 at 19:55
Nem esett még le 10 hónap alatt?
Ennyire korlátoltak a fidesszavazók?
Hány hónap kell még? Netán akkor se fog leesni a tantusz mikor már a bukott főnid úton lesz put_in tartó_tisztjéhez?
MP az eszköz a főni elzavarásához, mert vége van a kicsinek és a magyarok ca. 60%-a már kormányváltást akar és bárkire szavaznának, akár egy kavicsra, vagy asztallábra is.
Kíváncsi leszek milyen lelépési stratégiája van a főninek. Mit fogsz mondani mikor a főni elhúz a retekbe és otthagy benneteket fideszzombikat? Hogy fogja majd megvédeni a főni a kereszténykonzervatívmindenfóbnőgyülölőstrèetfighterszuverénninja értékeket középmongóliából?:-)))
Királytigris
2025-01-02 at 20:11
Ez a Poloska totál hülye.
Az előrehozott választásról az országgyűlés dönt, miután valaki bizalmatlansági indítványt nyújt be az országgyűlésben.
Ráadásul a magyar országygűlésban nincs is Tisza képviselő… Mondjuk helyettük valamelyik sorosi samesz megteheti, de akkor sincs esélyük.
Nos mivel a Fidesznek 2/3-os többsége van az országygűlésben, akkor mekkora esélye van a bizalmatlansági indítvány elfogadásának az országygűlésben?
Kb. annyi mint kis mókusnak az erdőtűzben….
2 ÉNAKI
2025-01-02 at 20:09
Ezt a kis ego suttyót Weberék tüzelik. Bar nem kell ennek biztatas,mivel eddig nem vitte semmire ,mindenhonnan kirugták,megélhetesi szélhamosként tengeti életét. Hazudozik össze vissza, azt sem tudja kinek mit iger. Nen lesz itt előre hozott valasztás . Lesz 2026 ban abszolut Fidesz győzelemmel
Dr.Kárpáti
2025-01-02 at 20:08
Terhelt !!
Elbukná mint a sicc!
Xerxész
2025-01-02 at 19:55
hát, kedves Bela (eldönthetetlen, hogy Béla-e, vagy Bella), az a helyzet, hogy te pontosan az vagy, aminek Cuki-t szeretnéd beállítani… van a szcientológia, van a hitgyüli, és most már van az mszmpetykó “egyház” is… kitartó hívést neked…
2 ÉNAKI
2025-01-02 at 19:51
Magyar Peter te mar a haza jövőjet elore felajanlotrad Brüsszelnek. A haza nen elado. Mégis mit gondolsz? Pár Tiszapárti szavazat bem lesz eleg ahhoz ,hogy elképzeléseid megvalosuljanak. Te soha sem rughatsz labdába bár elmondásod szerint eleted legfőbb meccsére készülaz. Csak nem rughatsz kabdába. Aki ennyire. Ökör meg is erdemli.
Nahát
2025-01-02 at 19:50
Kampányüzemmód, te suttyó?! Amióta kirúgtak a jól fizető állami állásaidból, állandóan kampányüzemmódban vagy. Nincs nap, hogy ne szórakoztatnád az egész országot valami hülyén agresszív bejegyzéssel és a magadról készített fotókkal. Nincs hét, hogy ne támadnál meg egy közintézményt. Van egy olyan sejtésem, hogy Vogel Evelin nem hozta még nyilvánosságra az összes, rólad készült felvételét. Lesz neked kampány, csak győzd megemészteni!
Nahát
2025-01-02 at 19:44
Ez Magyar Péter hatalmas blöffje. Jogászként pontosan tudja, hogy akkor lehetnek előrehozott választások, ha azt a Parlament megszavazza. A Parlamentben viszont 2/3-os Fidesz-KDNP többség van, tehát nem lesz megszavazva, így nem lesznek előrehozott választások. Azt is jól tudja, hogy a népszerűsége folyamatosan csökken, és azért nem mer elindulni egyetlen időközi választáson sem, mert elbukná. Viszont a buta híveit könnyen át tudja verni. Azok most elkezdenek készülni az előrehozott választásokra, küldik neki a kis félretett pénzüket, ingyen dolgoznak neki, és elhiszik, hogy a Tisza Párt a legnépszerűbb az országban. Tavaszra teljesen fel lesznek hergelve. Hadházy ki is kotyogta, hogy forradalom kirobbantása a cél. Tehát ezek nem választásokra készülnek, hanem országos forradalomra. A magyar titkosszolgálat figyeljen oda! Magyar Péter és gazdája, Manfred Weber pedig jól pofára fognak esni.
sanyó
2025-01-02 at 19:42
Nyugodj meg Bélám, semmi nem lesz. A választások 2026-ban lesznek. Rajtatok kívül senki nem mondta, hogy előbb lesz.
Bela
2025-01-02 at 19:31
Cuki2025-01-02 at 18:37
Magadtol vagy ennyire korlátolt, vagy valaki fogja a kezed?
Szerinted MP és a Tisza nem tud kiállni 106 képviselővel 4 hónap alatt?
Netán azt gondolod, hogy nincs MP mögött egy stáb, akik összerakták az eddigi kampányát?
Az Újévi beszédében MP az előrehozott választásra tett javaslata csak egy újabb beugratás, aminek eddig mindig bedőlt a főni és a sleppje és ha most nem lép akkor tényleg gyávának fog tűni és plusz 2-2% a Tiszának. Nem beszélve arrol, hogy most már a főninek van érdekében az előrehozott választás mielőtt a teljes támogatottságát bukja. Kíváncsi leszek mi lesz idém áprilisig.
Már most jól szórakozom a főni és sleppjének cumiztatásán!
sanyó
2025-01-02 at 19:17
Amúgy meg ők basznának rá a legjobban, mert 2 millió Facebook like-al nem lehet választásokat nyerni (aminek a fele kamu like), vidéki szervezetei nincsenek, a Tisza szigetek csak arra jók, hogy kilopják belőlük a pénzt.
sanyó
2025-01-02 at 19:11
Időközin meg nem mernek indulni? Akkor ez most hogy van Petya?
Talpra magyar!
2025-01-02 at 19:07
Szemétkedő tiszás M. Péter aztán a mi adómilliárdjainkból akarsz te alkoholista pofozkodó telefont elrabló gyermekeidet megfélemlítő …. lumpen élősködő parazita előre hozandó parlamenti választásokat tartatni. Még a tiszás híveidet is szemétkedve többször becsmérelted.
Nagy Péter
2025-01-02 at 18:58
Ebben a bandában mindenki hülye????
Xerxész
2025-01-02 at 18:57
az őrülteket be kell zárni… az újranyitott opni-ba… és nem reklámozni fölöslegesen minden fórumon… kaligeli is annyit szerepelt, hogy jól megnyerte kétszer is a főpolgármesteri választásokat…
Cuki
2025-01-02 at 18:37
Nnnnna, én ma is jót röhögtem ezen a majmon.
Viszlát és BUÉK mindenkinek
Neandermüller Péter
2025-01-02 at 18:37
Egyedi megtekintése elérte a 2 milliót.
🤣🤣🤣🤣🤣
237 ezret emlegettek hiteles források.
mirti
2025-01-02 at 18:36
ez most egy fizetett tisza hirdetés volt ?
Cuki
2025-01-02 at 18:35
Nyilvánosságra került a 106 jelöltből álló lista:
106 x Magyar Péter.
🤣🤣🤣🤣
De kicsit félnek a jelöltek, hogy lehallgatja majd őket valamelyik jelölttársuk és később megzsarolják egymást.
khm
2025-01-02 at 18:33
Maradt egy kis kampánypénz a “demokratáknál” ?
Kása mása
2025-01-02 at 18:30
Bevallom őszintén, hogy 2x kattintottam a beszédére, de csak azért, hogy megmutathassam
szeretteimnek, hogy ilyen barom eddig még nem volt.
Bocsánat.
Cuki
2025-01-02 at 18:29
“10. Rövidesen jelentkezem a részletekkel, hogy ki milyen eszközökkel tud a leghatékonyabban hozzájárulni egy igazságos, őszinte, élhető és emberséges Magyarország felépítéséhez.”
Addig is utaljatok sokat.
Mint ahogy a közmondás mondja: sűrű fillér jobb mint a ritka forint!
Lesznek akiknek ingyen kell majd dolgozni, de lesz akinek majd csak utalni kell.
Igazságosak vagyunk!
Mindenki egyért…ennyi!
UI: Még maradt a karácsonyi könyvből. 3999 Ft-ért megrendelhető (plusz postaköltség 12999 Ft.) 2024es naptárral. Mert az egy jó év volt!
Kuvasz
2025-01-02 at 18:28
Így is a hidegráz ha meghallom beszélni
Kuvasz
2025-01-02 at 18:26
Ebben a fagyban? Minek?
Cuki
2025-01-02 at 18:14
Még jó, hogy a pénznek nincs szaga.
Büdösek is adakozhatnak
🤣🤣🤣
Cuki
2025-01-02 at 18:13
“Mindenkit arra bíztatok, hogy a lehetőségeihez mérten anyagilag, vagy önkéntesként és szakértőként járuljon hozzá egy sikeres rendszerváltáshoz és az új Magyarország felépítéséhez.”
De ha lehet inkább anyagilag!
🤣🤣🤣
Cuki
2025-01-02 at 18:12
“családunk”???
Neki melyik?
Amelyiknek eljátszotta az öngyilkost?
Tudományos libsizmus
2025-01-02 at 18:09
A kicsi mára már teljesen megőrült.
Legutóbb MZP adta elő a komplett őrültet. Hol van most MZP?