A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) Elnökök Tanácsa felkérte a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) közösségét, hívja vissza tisztéből Schwezoff Dávid ügyvezető igazgatót (képünkön), egyúttal felszólította az ügyvezetőt, hogy mondjon le tisztségéről – olvasható a Mazsihisz honlapján.
A Mazsihisz Elnökök Tanácsának tagja a BZSH elnöke, a Magyarországi Autonóm Orthodox Hitközség elnöke és az összes vidéki taghitközség vezetője. A testület szeptember 7-ei ülésén 15 igen, 4 nem és 2 tartózkodás mellett megszavazta azt az állásfoglalást, amely szerint “erkölcsileg elfogadhatatlannak tartja, hogy legnagyobb taghitközségének, a BZSH-nak ügyvezető igazgatója olyan bizonytalan és zavaros előélettel, illetve bizonytalan háttérrel rendelkezik, mely rendkívüli kockázatokat hordoz”. Az elnökök tanácsa ezért Schwezoff Dávid visszahívását kérte a BZSH-tól “annak érdekében, hogy a magyarországi zsidóság presztízsét a közéletben vissza lehessen szerezni” – olvasható a honlapon.
A közlemény szerint a testület tagjai tisztában voltak azzal, hogy a kérdésben nem hozhatnak jogi relevanciával bíró határozatot – mivel a BZSH független jogi személyiséggel rendelkező szervezet -, a Mazsihisz taghitközségi elnökei ennek ellenére szükségesnek látták állásfoglalásban rögzíteni véleményüket.
Az állásfoglalásról az MTI szerette volna megkérdezni Tordai Pétert, a BZSH elnökét és Schwezoff Dávidot, de egyelőre egyiküket sem tudta elérni telefonon.
Schwezoff Dávidot a BZSH július 3-ai közgyűlésén választották meg a szervezet ügyvezető igazgatójává. Elődje, Zoltai Gusztáv, aki 1991 óta töltötte be ezt a tisztséget, április 9-én mondott le.
Megválasztása után derült ki, hogy Schwezoff Dávid transzvesztita előadóként és katolikus kántorként is tevékenykedett. Emiatt a zsidó közösségen belül sokan felvetették, hogy alkalmatlan a pozícióra, mert zsarolható. A Népszabadság július 10-ei számában írt arról, hogy Heisler András, a Mazsihisz elnöke levélben kérte Tordai Pétert, hívja össze az elöljáróságot és függesszék fel az ügyvezető igazgatót. Tordai Péter július 17-én az MTI-nek azt mondta, Schwezoff Dávidot múltja nem zárja ki hivatalából, és a BZSH július 16-ai közgyűlésén nem is szavaztak visszahívásáról.
mti / fotó: alfahír
Facebook
Twitter
YouTube
RSS