Egyedül a Munkáspárt szerzett több szavazatot, mint ahány ajánlás kellett a pártnak, hogy országos listát állíthasson, az összes többi törpepárt az ajánlásainál kevesebb szavazatot szerzett. Ez nem jelenti azt, hogy ezek a pártok feltétlenül csaltak az ajánlások összegyűjtésekor, de volt olyan párt, ahol az ajánlások és a szavazatok száma között 17 szeres különbség volt – derül ki az Index körképéből.
A pártok ajánlásai és szavazatai közti különbség egy szintig magyarázható azzal, hogy az ajánlásokat több hétig lehetett gyűjteni, és nem biztos, hogy aki ajánlotta a pártot, az később el is ment szavazni, és a korábban ajánlott pártra is szavazott. Egy ember ráadásul több párt indulását is segíthette az aláírásával, de az mindenképpen feltűnő, hogy volt olyan párt, amit 17-szer annyian ajánlották, mint ahány szavazatot végül kapott.
Összesen 167 007-en szavaztak törpepártra, ez a szavazók 3,66 százalékát teszi ki. A cikkben szavazatszám szerint csökkenő sorrendben sorra vesszük a Parlamentbe be nem jutó, de országos listát állított pártokat, mindenhol a hajnali háromnegyed egyes, 95,63 százalékos feldolgozottság melletti adatok szerepelnek.
A pártokra bontott elemzés az Index.hu-n itt olvasható
fotó: mti
Facebook
Twitter
YouTube
RSS